Hirdetés
Magyarország

UNI Győr MÉLY-ÚT – Ludovika-FCSM Csata



:

:

Hirdetés

Szerdán 18 órától a bajnokság 22. fordulójában összecsap az UNI Győr MÉLY-ÚT és a Ludovika-FCSM Csata. A találkozó előtt röviden a két vezetőedzőt kérdeztük az elmúlt időszakról és a várakozásairól.

UNI Győr MÉLY-ÚT – Ludovika-FCSM Csata
Bajnokság, 22. forduló
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok, szerda 18:00

Iványi Dalma, vezetőedző UNI-Győr – MÉLY-ÚT:

Hiányos összeállításban játszottatok szombaton. Hogy értékeled a Vasas elleni mérkőzést?

Örülök a győzelemnek és annak is, ahogy játszottunk. Nem léphetett pályára Brianna Kiesel és Varga Zsófia. Annak is örülök, hogy a hiányuk annyira nem érződött a csapat teljesítményén. Nélkülük is próbálták a lányok megvalósítani azokat, amiket kértünk, gyakoroltunk az edzéseken. Jó volt látni, hogy megfelelő tempóban játszottunk és tudatosan kerestük, hogy hol van előnyünk. Ez a palánk alatt volt meg. Minden játékos, aki pályára került, jól töltötte meg a perceket, ilyen szempontból is elégedett voltam.

Szempontotokból nincs tétje a szerdai mérkőzésnek, hiszen nem változhat már a pozíciótok a tabellán. Ez mennyiben befolyásolja a felkészüléseteket?

A szerdai mérkőzésre is hasonlóan tekintek, mint a szombatira. Dolgozunk tovább és ahogy mondtam múlt héten is, már a szezon záró részére készülünk. Ennek az építkezésnek lesz egy állomása ez a mérkőzés is. Meglátjuk, hogy milyen csapattal tudunk játszani, de hasonlóan szeretnénk folytatni, mint eddig, hogy továbbra is jó ritmusban játszunk, ugyanakkor pontosan és okosan. A védekezés fontos lesz és ebben szeretnénk jó teljesítményt nyújtani, mivel a Csatánál jó egyéni játékosok vannak, akik kreatívak, bármikor meg tudnak bontani és csapatilag is jó kosárlabdát játszanak.

A Sopron mellett a Csata az egyetlen, amelytől a bajnokságban vereséget szenvedtetek. Erre lehet építeni a motivációt?

Ezt mondtam a lányoknak, hogy ez most a mi oldalunkon lesz egy extra tényező, ami még inkább motiváltabbá és koncentrálttá tehet minket. Nem változtat a szempontunkból a tabella állásán az eredmény, de szeretnénk győzelemmel befejezni az alapszakaszt. Ezt az egész csapat nevében mondhatom, mert tud egy újabb löketet adni a munkához. Motiváltan készülünk és szeretnénk nyerni.

Tursics Krisztián, vezetőedző Ludovika-FCSM Csata

Ismert, hogy nehézséggel küzdötök. Hogy telt az elmúlt időszak?

Az elmúlt időszak otthonléttel telt. Voltak megbetegedések, köztük én sem ülhettem ott a kispadon a Magyar Kupán, nem tudtunk edzeni, készülni ahogy szerettünk volna. Hétfőn és kedden két edzéssel készülünk a Győr ellen. Csonka csapattal fogunk érkezni a szerdai mérkőzésre, megpróbáljuk a fiatalokból kihozni a maximumot. Kapnak egy bónusz mérkőzést.

A Sopron mellett a Csata az egyetlen, amely a bajnokságban le tudta győzni a Győrt. Arra az őszi mérkőzésre vissza lehet nyúlni?

Szerintem felesleges. Teljesen más csapattal voltunk, átalakult a keretünk. Rendelkezésre állt egy olyan légiósunk, aki már nincs velünk. Nem gondolom, hogy ki kell indulni abból a mérkőzésből. Főleg úgy, hogy a Győr az eredménytől függetlenül második lesz az alapszakaszban, nekünk pedig másnap egy Pécs meccset kell játszani. Értelemszerűen meglesznek a prioritások, hogy ilyen hosszabb szünet után milyen terhelést kapnak a játékosok és az alapján, hogy milyen ellenállást tudunk nyújtani a szerdai mérkőzésen.

A prioritás inkább csütörtöki PEAC elleni találkozó így?

Meglátjuk, hogy miként alakulnak az eredmények. Természetesen megpróbálunk nyerni Győrben is. Nézni kell, hogy milyen lesz az a mérkőzés, mennyire tudunk meccsben maradni, hol tudjuk a rotációt meghúzni, mennyit tudnak játszani a fiatalok és összességében miként tudunk kosárlabdázni szerdán. Értelemszerűen azért hazai pályán csütörtökön a Pécs elleni mérkőzés nagyon fontos lesz számunkra.

 

Hirdetés