Hirdetés
Magyarország

UNI-Győr – MÉLY-ÚT – TFSE-MTK



:

:

Hirdetés

Szombaton 17 órától megkezdődik az UNI-Győr – MÉLY-ÚT és a TFSE-MTK bajnoki negyeddöntő párharca, mely az egyik fél második sikeréig tart. A találkozó előtt a két vezetőedzőt kérdeztük a várakozásairól.

UNI-Győr – MÉLY-ÚT  – TFSE-MTK
Bajnokság, negyeddöntő 1. mérkőzés
Győr, Széchenyi István Egyetemi csarnok, szombat 17:00

Iványi Dalma, vezetőedző UNI-Győr – MÉLY-ÚT: Nagyon fontos szakaszához érkezett a bajnokság, szokták mondani, hogy a play-off a lényeg és ennek jegyében nagyon szépen dolgoztak a lányok a héten. Koncentrált, motivált a csapat. Az egész éves munkánkat tudjuk megkoronázni a szezon hátralévő egy, másfél hónapjában. Magunk miatt, illetve az elvégzett munka miatt kell egy pluszt rápakolni és felrakni az “i”-re a pontot. Az alapszakasz második helye meghozta az étvágyunkat és szeretnénk bejutni a négybe. Kemény csatára számítunk, bár a TFSE a 7. helyen fejezte be az alapszakaszt, de nagyon jó csapat. Kellemetlen stílusban, szépen és hatalmas energiákat mozgósítva játszanak. Van három meghatározó játékosuk, akik egész szezon alatt jól teljesítenek és döntő lehet, hogy mennyire tudjuk őket levédeni. Fontos lesz ilyen szempontból az egyéni felelősség védekezésben, de a csapaként is jól kell működnünk és ebből akarunk jó ritmusban gyors támadásokat vezetni. Tudatos játékra van szükség olyan is szempontból, hogy az előnyünket ki kell használni. Többen vagyunk, így nagy ritmusban, gyorsan szeretnénk játszani de nem mindenáron. Felállt védelem ellen pedig türelmesen ki kell várni a helyzetet.

Nagyon fontos lesz, hogy esetleg tud-e valamelyik csapat valamilyen újdonságot mutatni a másiknak. Készül az ellenfél is, mi is egy-két dolgon változtattunk, pontosítottunk. Februárban találkoztunk utoljára az alapszakaszban, sokat nem tud egyik csapat sem változtatni azon, ahogy akkor játszott. Apróságok fognak dönteni, illetve egy-egy extra kiemelkedő teljesítmény nyomhat sokat a latba. Fontos lesz, hogy ki mennyire találja meg a motivációt és érzi át a súlyát ennek. Az alapszakasz második helye kell, hogy adjon egy egészséges önbizalmat, magabiztosságot. Azt kérem a lányoktól, hogy higgyünk magunkban, viszont ne elégedjünk meg ezzel. Fejezzük be a megkezdett munkát, elsősorban önmagunk miatt, mert rengeteg energiát tettünk bele ebbe a szezonba.

Magyar Bianka, vezetőedző TFSE-MTK: Mindenki play-off lázban ég. Tavaly nem sikerült megtapasztalni a vírus miatt. Új élmény lesz ez sok játékosnak és nekünk edzőknek is. Különleges hangulatban készülünk a szombati meccsre. Nyomás nincsen rajtunk és szerintem ebből pozitív energiákat tudunk meríteni. Bízom benne, hogy nem bénítólag, hanem pont ellenkezőleg fog hatni ránk. Természetesen az alapelveken nem változtattunk, de lesz egy kis újdonság támadásban és védekezésben. A legfontosabb szerintem az lesz, hogy a játékosok mennyire tudnak felpörögni. Ki lép elő kulcsszituációkban és ki tud kevesebb hibával játszani. Ezek a tényezők fognak dönteni. Remélem, hogy szoros mérkőzést játszunk. Minden játékos és stábtag olyan szellemben készül, hogy a legjobb négybe kerülésért megy ez a párharc és nem feltett kézzel vágunk neki. Nem fogjuk magunkat könnyen adni.

Kielemeztük a Győrrel vívott februári mérkőzést, megnéztük, hogy mik voltak akkor a hibáink. Az első találkozásunk nem mérvadó, mert a szezon első tétmeccse volt egyik oldalon sem kész csapatokkal. A másodikból viszont sokat lehet tanulni, elemezve, hogy milyen hibákat követtünk el, illetve mik voltak az erősségeink. Megnéztük a Győr gyenge pontjait és azokat, amire jobban kell figyelni. Szeretnénk tanulni abból a meccsből. Az alapfilozófiánk az, hogy edzésről edzésre, mérkőzésről mérkőzésre fejlődjünk. Látni fogjuk, hogy ahhoz a meccshez képest mennyire tudunk majd előre lépni. Ha előre tudunk, akkor az öröm számunkra. Szeretnénk jobb meccset játszani, mint amit februárban vívtunk velük.

Hirdetés