:
:
Lassan a felkészülési időszak végére érnek a csapatok, azonban szerdán az Európa Kupa és az Euroliga meccsek mellett a SERCO UNI Győr is pályára lép, hazai környezetben fogadják a Piešťanské Čajky gárdáját. Az edzőmeccs előtt a győri másodedző, Fűzy-Antolovics Adél nyilatkozott a lapunknak.
Meggyőző játékkal nyertétek meg az 55. Sió Kupát. Ez a kupa győzelem milyen visszajelzése volt az eddigi munkának, így a felkészülés vége felé?
A szekszárdi Sió Kupát, ahogy említetted magabiztosan megnyertük. A TFSE-MTK elleni meccsen már egy nagyon szép fegyelmezett játék képét láthattuk mind támadó és mind védő oldalon. Azt gondolom, hogy a Szekszárd elleni találkozó kicsit alacsonyabb színvonalú volt, de még egy kevésbé jó játékkal is sikerült győzelmet aratnunk, ami egy jó visszacsatolása volt az eddigi munkánknak.
Mennyire voltál elégedett a Szekszárdon mutatott játék képével? Volt előre lépés az első felkészülési meccshez képest?
Lényegesen más játékképet mutattunk, mint az első edzőmérkőzésünkön a Sopron ellen. Azt gondolom, hogy össze sem lehet hasonlítani az akkori és a mostani teljesítményünket. A soproni meccs még a felkészülés korai szakaszában volt, azóta már volt időnk többet edzeni és 5×5 ellen játszani. Rutinos játékosokról van szó, akiknek nem kell túl sok idő ahhoz, hogy visszarázódjanak az edzésbe, így már a szekszárdi Sió Kupa is sokkal inkább hasonlított ahhoz a kosárlabdához, amit mi szeretnénk majd látni a csapattól.
Az utolsó felkészülési mérkőzés következik a szeptember végi bajnoki kezdés előtt. Miért pont a pöstyéni gárdát választottátok ellenfélnek?
Nagyon hamar szerettük volna a felkészülési időszakban lévő meccseket leszervezni, és a pöstyéni gárda volt az egyik leggyorsabb, akik elfogadták a játékra való felkérésünket. Nem is szerettünk volna túl sok mérkőzést játszani a bajnoki kezdés előtt, inkább az edzésekre szeretnénk fókuszálni, így ez lesz az utolsó felkészülési meccsünk.
Nagyon várjuk a bajnoki rajtot! Remélhetőleg már a BEAC elleni meccsen majdnem teljes kerettel tudunk pályára lépni, a sérültjeink is felépülnek, a légiósok is megérkeznek, illetve Wentzel Nóri is csatlakozik hozzánk az U23-as 3×3-as világbajnokságon való szereplését követően.