:
:
Az elmúlt hétvégén Olaszországban szerepelt felkészülési tornán az U18/U19-es válogatott. Völgyi Péter együttese ezt követõen Székesfehérváron folytatta a munkát. Pénteken és szombaton pedig Horvátországgal vív edzõmérkõzéseket. Ezt megelõzõen beszélgettünk az eddigi tapasztalatokról.
Olaszországban a magyar válogatott értékes tapasztalatokat adó mérkõzéseket vívott bõvebb rotációval. “Három meghatározó játékosunk érettségi miatt nem utazott velünk. Ezért kicsit nagyobb bizonyítási lehetõség adódott a többiek elõtt. Fizikális három mérkõzést játszottunk, ahol elsõsorban a letámadást, az emberfogásos védekezést próbáltuk gyakorolni. Amikor lehetõség volt, akkor mindig kint maradtunk, dolgozunk egész pályán. A harmadik meccsre ezért is kicsit elfáradtunk.” – kezdte visszatekintését Völgyi Péter.
A magyar válogatott Horvátországot 69-42-re, Hollandiát 79-68-ra múlta felül Pesaróban. A házigazda olaszokkal szemben pedig 79-65 arányban maradt alul. “A horvát gyõzelem magabiztos volt. A rendkívül kellemetlen holland csapat ellen is kézben tartottuk a meccset. Az olaszok ellen nem tudtuk már azt a keménységet hozni, amit szerettünk volna. Ettõl függetlenül tornagyõzelem lett a vége, azonban megmutatta a hibáinkat, hogy hol kellett elõrelépni az elmúlt egy hétben.” – értékelt a szakvezetõ.
A magyar válogatott visszaérkezés után immár kiegészülve az eddigi hiányzókkal folytatta a munkát. “Az elmúlt három nap arról szólt, hogy az érettségizõk is bekapcsolódtak a labda-munkába. Ismételni kellett dolgokat és bízom benne, hogy most már agresszívabb védekezéssel tudunk fellépni az utolsó két edzõmérkõzésen. Ez lenne az alapja az eredményesnek nyárnak.” – mondta Völgyi Péter, akinél arról is érdeklõdtünk: mik voltak azok a játékelemek az olaszországi torna tapasztalatai alapján, amin még finomítani kellett.
“Ez az elsõ és egyetlen hetünk, amikor mindenki itt volt és együtt tudtunk dolgozni. Mindenre kellett fókuszálni, támadásra, védekezésre, zóna elleni játékra. Próbálunk olyan taktikai repertoárral kiutazni az Európa-bajnokságra, hogy ne tudjanak minket semmivel sem meglepni. Ami általában jellemzõ a magyar kosárlabdára, a labda nélküli mozgás hiánya, 1-1-ben agresszív védekezés, lepattanóharc, befutások leütközése, ezeken próbálunk még ezekben a napokban változtatni.” – fogalmazott lapunknak a szövetségi kapitány.
A magyar válogatott pénteken 15 órától, szombaton 10 óra 30 perctõl csal össze Horvátországgal az MKOSZ Edzõközpontjában. “Most mindenki egészséges, Kiss Angelika is bekapcsolódott a munkába. Már két edzésen van túl. Kíváncsian várom, hogy a mai és a holnapi edzésen mennyit tud majd hozzátenni. A többiek rendben vannak, most 14-en és a szombati meccs után jelölöm ki a végleges keretet.” – zárta beszélgetésünket Völgyi Péter.
