Útra kelt az Aluinvent DVTK
:
:
Vasárnap útnak indult az Aluinvent DVTK csapata Törökországba, hogy megvívja az Euroliga-selejtező párharcát a házigazda Izmit Belediyespor ellen. A mérkőzésre október 28-án szerdán kerül sor, itthoni idő szerint 15 órakor (tv: Digi Sport) – olvasható az Aluinvent DVTK honlapján.
A FIBA által megkövetelt két negatív teszt után az Aluinvent DVTK csapata október 25-én vasárnap indult útnak Miskolcról Törökországba. Helyi idő szerint a piros-fehérek 13.30-kor landolnak Törökország legnagyobb városában, Isztambulban, ahonnan másfél órára található Izmit városa, az Euroliga-selejtező helyszíne.
Hétfőn és kedden napi két edzéssel készülnek a lányok, szerdán délelőtt edzenek, majd helyi idő szerint 16 órakor kezdődik a csata a hazai Izmit Beledyespor ellen. A másik ágon Spar Uni-Girona – Sepsi SIC mérkőzik meg egymással.
A rendhagyó egymeccses idegenbeli mérkőzés a DVTK számára sorsdöntő, győzelem esetén a főtábla A csoportjában, vereség esetén pedig az Európa Kupában folytathatják.
Földi Attila sajnos nem kelhetett útra, akinek a hatósági karanténja kedden fog letelni. Ezen a napon sem csatlakozhat a csapatához, ugyanis vasárnaptól buborékban, vagyis a külvilágtól elzárva, egy hotelben lesz minden résztvevő négy napon át, amelyet csak a sportcsarnokba utazás idején lehet elhagyni. A vezetőedző kényszerű távollétében Völgyi Péter, sportszakmai igazgató irányítja a csapatot.
Euroliga-selejtező
2020. október 28., szerda (online stream: FIBA csatornáján, tv: DigiSport)
15.00 Izmit Belediyespor – Aluinvent DVTK
Helyszín: Törökország, İzmit, Kocaeli, Şehit Polis Recep Topaloğlu Spor Salonu
DVTK kerete
MONTAI-VUKOV Szonja 1994 4 185 cm 70 kg
AHO Nina Daniella 1997 1-2 173 cm
KISS Angelika 2001 4 192 cm 75 kg
MOKANGO MODIRI Chanel 1988 4 188 cm 77 kg
PUSZTAI Petra 1999 2 180 cm 64 kg
FRINDT Nikolett 2000 1-2 173 cm 66 kg
VITOLA Kristine 1991 5 193 cm
MEDGYESSY Dóra 1986 1 175 cm 68 kg
KÁNYÁSI Veronika 1999 2-1 178 cm 68 kg
TÓTH Franka Emilia 2001 2 170 cm 50 kg
Stáb
Völgyi Péter sportszakmai igazgató
Szabó István technikai vezető
Takács Krisztina masszőr
