Hirdetés
Archivum

Útra kelt az Európa Játékokra a magyar válogatott



:

:

Hirdetés

Pénteken megkezdõdik Minszkben a 2019-es Európa Játékok 3×3-as kosárlabda tornája. A magyar válogatott kedden délelõtt repült a fehérorosz fõvárosba. Süle Krisztina szövetségi kapitánnyal a Liszt Ferenc Repülõtéren beszélgettünk.

A 3×3-as válogatott nyolcfõs bõ kerettel készül a nyári feladatokra, melyek között az Európa Játékok mellett az U23-as Nemzetek Ligája, majd a 3×3-as szezon végén már kora õsszel a korosztályos Világbajnokság is szerepel. Az elõttünk álló Európa Játékok kapcsán már beszámolhattunk arról, hogy Wéber Fruzsina sérülése miatt három fõvel tud részt venni az eseményen a csapat. Benke Sára, Böröndy Vivien és Jáhni Zsófia szereplését követhetjük az európai mini-olimpián.

A felkészülés során a mienk június elején a Tinkoff GirlpPower nemzetközi tornán szerepeltek, majd itthon készültek. Ismét módosítani kellett viszont a bõ kereten. “Kint voltunk Moszkvában az Európa Játékokra készülõ három fõvel, utána pedig itthon egymással játszottunk edzõmérkõzéseket. Elégedett vagyok az elvégzett a munkával. Sajnos a bõ keretet tekintve megsérült még egy játékosunk, Bernáth Réka és helyére behívtam Doktor Annát.” – adott helyzetértékelést Süle Krisztina szövetségi kapitány, akinél azt kérdeztük, miként tudtak készülni arra, hogy Minszkben csere nélkül kell játszani.

“Moszkvában megtapasztaltuk azt, hogy három fõvel játszani egy tornát, nagyon kemény feladat.” – válaszolta válogatottunk szakvezetõje. “Minszkben annyi szerencsénk lesz, hogy az elsõ nap csak egy mérkõzésünk van és a másodikon kettõ. Természetesen csere nélkül így is nehéz lesz, mert az mindig megterhelõ a három játékosnak. Utána a csoportból állva maradt csapatoknak jön egy pihenõnap. Ha továbbmegyünk a csoportból, akkor az utolsó játéknapon kiadunk magunkból mindent. Meglátjuk, mit hoz a torna. Egyelõre a három csoportmeccsre készülünk és megpróbáljuk kivívni a továbbjutást.” – összegzett a szövetségi kapitány.

Süle Krisztina is tett említést a tervezett menetrendre. Június 21-én, pénteken magyar idõ szerint 8 óra 25 perctõl Csehország ellen debütálnak a magyar lányok. A kora délelõtti programba kerültünk helyi idõ szerint is, így marad lehetõség regenerálódni. Legközelebb június 22-én, szombaton lépnek pályára Süle Krisztina tanítványai. Ekkor 10 óra 25 perctõl Németország, 12 óra 15 perctõl Románia lesz a rivális. A csoportokból az elsõ két helyezett jut az egyenes kieséses szakaszba. A negyeddöntõk június 24-én, hétfõn déltõl indulnak. Ezen a napon már az érmek sorsa is eldõl.

“Az ellenfeleink is teljesen vegyes felállásban jönnek. Például a németek olyanokkal, akiket még nem láttunk 3×3-ban. A hollandoknál pedig szintén hozzánk hasonlóan vegyes csapat készült, tehát vannak felnõttek és U23-as válogatottak is.” – kezdte Süle Krisztina az esélylatolgatását. “Amit várok, hogy adjunk ki magunkból mindent, ami tõlünk telik. Hogy ez mire lesz elég, az majd kiderül. Ha a továbbjutásra a csoportból, akkor arra, ha négy közé jutásra, akkor arra. Ha nem jutunk tovább a csoportból, de azt látom, hogy megtettünk mindent és 100%-ot kiadtunk magunkból, akkor elégedett leszek. Legyünk együtt és csapatként funkcionáljunk, ezt várom tõlük.”

Hirdetés