:
:
Szerdán este lezárult a bajnoki alapszakasz Törökországban. A záró forduló rangadóján Vajda Anna csapata a Hatay 70-67-re legyõzte a Mersin-t és ezzel a második helyen zárták az alapszakaszt.
Fotó: twitter.com/hataybsbspor
A Hatay kezdte jobban a rangadót, az elsõ negyedben 9-9 után 12 pontos elõnyt alakítottak ki. Végül 10 perc után 25-15 állt az eredményjelzõn. A második szakasz elején éppen Vajda Anna triplájával 33-19-re vezetett a Hatay. Angel McCoughtry vezérletével azonban a Mersin elkezdte csökkenteni a hátrányát, az amerikai klasszis a félidõig 15 pontig jutott. A csapata pedig fordított és 20 perc után 42-39-es elõnyben volt.
A harmadik negyedben fej-fej mellett haladtak a felek. Egy hosszabb pontszegény periódus után a Hatay ragadta magához a kezdeményezést és a harmadik szakasz végére 58-55-nél lélegzetvételnyi elõnyhöz jutottak. A negyedik negyed elején is a küzdelem dominált a pályán. Alig volt több, mint 5 perc hátra, amikor 63-60 után 7-0-s szériát csinált a Hatay és ezzel 10 egységre növelte az elõnyét. A folytatásban is mindent megtett a felzárkózásért a Mersin, de gyõzelmi esélyeik nem voltak.
Vajda Anna 35 percet töltött a pályán és 15 ponttal, 10 lepattanóval dupla-duplát ért el.
Az alapszakasz utolsó fordulójában nagy meglepetés nem történt. A Fener már korábban megszerezte az elsõ helyet, a Hatay lett a második ezzel a sikerével és a Mersin a harmadik. A negyediknek az AGÜ futott be, míg nagy hajrája ellenére a Galatasaray-nak maradt az ötödik hely. Ezen két Euroligás csapat már a negyeddöntõben összecsap.
Az utolsó forduló eredményei
Adana ASKİ – Botaº 75-72
Beºiktaº – Galatasaray 61–97
Abdullah Gül Üniversitesi – Edirne Bld Edirnespor 85-77
Fenerbahçe – İstanbul Üniversitesi 70-49
Yakın Doğu Üniversitesi – Canik Belediye 85-81
Hatay BªB – Mersin BªB 70-67
Az alapszakasz végeredménye
A negyeddöntõk párosítása
FENERBAHÇE – B.G.D.
HATAY BªB. – SAMSUN CANİK BELEDİYE
MERSİN BªB. – İSTANBUL ÜNİVERSİTESİ
ABDULLAH GÜL ÜNİVERSİTESİ – GALATASARAY
Az egyik fél második gyõzelméig tartó negyeddöntõ párharcok elsõ mérkõzéseit április 9-én és 10-én rendezik.
