:
:
Hétfõn este rendezték Törökországban az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó elõdöntõ párharcok második felvonását. A Hatay egyenlített a Mersin ellen, míg a Fenerbahce már 2-0-ra vezet az AGÜ ellen.
Fotó: facebook.com/HatayBld/
Törökországban 2-2-1-es rendszerben rendezik az elõdöntõket, ami azt jelenti, hogy az elsõ kettõ, illetve szükség esetén az ötödik találkozót rendezi a magasabban rangsorolt gárda. A harmadik és szükség esetén a negyedik mérkõzés házigazdája az alacsonyabban rangsorolt együttes.
A Hatay hatalmas csatában 68-67-re verte a Mersin-t és ezzel 1-1-re módosult a párharc állása a Mersin otthonában rendezendõ két mérkõzés elõtt. A Hatay csapatában ismét pályára léphetett Snytsina, ami javította a hazaiak esélyeit. Vajda Annáék kezdték jobban a mérkõzést, már 12 ponttal is vezettek az elsõ negyedben. 10 perc után pedig 25-18 állt az eredményjelzõn. A második szakasz hullámzó játékot hozott, a Mersin felzárkózott 2 pontra, majd ismét elléptek a hazaiak. A félidõben 44-37-es állást regisztrálhattunk.
A harmadik etapban 3-6 pont között állt be a mérkõzés. A játékrészt éppen Vajda Anna 2+1-es helyzete zárta, amivel 56-50-re vezetett a Hatay. A záró szakaszt 8-0-val kezdte a Mersin és ezzel fordítottak. 65-58-nál már 15-2-es sorozatban a párharc elsõ meccsét is megnyerõ együttes. A Hatay azonban nagy hajrába kezdett és 1 perc 3 másodperccel a lefújás elõtt 66-65-nél visszavették a vezetést. Az utolsó percben a 19 pontig jutó Angel McCoughtry két büntetõjével ismét a Mersin került elõnybe, de 13 másodperccel a lefújás elõtt Vajda Anna átadásából Gamze Takmaz talált be és ezzel nyert a Hatay.
Vajda Anna 38 percet töltött a pályán és 14 ponttal, illetve 13 lepattanóval dupla-duplát ért el.
A gyõztes találat videón:
A Fenerbahce 76-58-ra verte az AGÜ-t és ezzel 2-0-ra vezet az elõdöntõben. A hatalmas izgalmakat hozó elsõ meccs után az AGÜ nem tudta megszorongatni a riválisát. A félidõben már 10 pont felett alakult a Fener elõnye, mely a harmadik negyedben a 20 egységet is megközelítette. Allie Quigley 29 perc alatt 5 ponttal és 2 lepattanóval vette ki a részét a sikerbõl.
Fotó: fenerbahce.org
Eredmények
FENERBAHÇE – ABDULLAH GÜL ÜNİVERSİTESİ 76-58 (19-17, 23-14, 17-11, 17-16)
Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc állása 2-0 a Fenerbahce javára.
HATAY BªB. – MERSİN BªB. 68-67 (25-18, 19-19, 12-13, 12-17)
Az egyik fél harmadik gyõzelméig tartó párharc állása 1-1.
