Hirdetés
Magyarország

Átalakul a bajnokság hajrája a 3×3-as olimpiai selejtező miatt



:

:

Hirdetés

A Sopron Basket hivatalos honlapja foglalta össze, hogy az MKOSZ a 3×3-as olimpiai selejtező miatt a bajnokság menetrendjében és lebonyolításában is változtatásokat eszközölt.

Forrás: Sopron Basket hivatalos honlap

Az MKOSZ Elnöksége a január 28-án megtartott ülésén a 3×3-as női felnőtt válogatott olimpiai selejtezőn való szereplése miatt a Női NB I. A csoportos Versenykiírás lebonyolítás részét, valamint a versenynaptárat is megváltoztatta.

Ennek következményeként a Versenykiírás 7.2 pontjában rögzített Rájátszás I. és II. fordulóinak párharcai nem három (3), hanem csak két (2) győztes mérkőzésig tartanak.

A bajnoki döntő 5. mérkőzésének tervezett időpontja megváltozhat, amennyiben a 3×3-as válogatottnak a 2020. április 24-26. között Budapesten megrendezésre kerülő olimpiai selejtezőn is játszania kell.

Csapatunk nemzetközi szereplésének függvényében a negyeddöntők és az elődöntők időpontjai a későbbiekben tovább módosulhatnak!

Női NB I. A csoport versenynaptár rájátszás rész módosítás

Negyeddöntők, 2 győzelemig

1. mérkőzés: 2020. március 25. szerda
2. mérkőzés: 2020. március 28. szombat
3. mérkőzés: 2020. március 31. kedd

Elődöntők, 2 győzelemig

1. mérkőzés: 2020. április 3. péntek
2. mérkőzés: 2020. április 6. hétfő
3. mérkőzés: 2020. április 9. csütörtök

Döntő, 3 győzelemig

1. mérkőzés: 2020. április 11. szombat
2. mérkőzés: 2020. április 14. kedd
3. mérkőzés: 2020. április 17. péntek
4. mérkőzés: 2020. április 20. hétfő
5. mérkőzés: 2020. április 23. csütörtök

A bajnoki döntő pontos időpontjai a TV közvetítéstől függnek, így a fentiekben még lehet változás!

Forrás: Sopron Basket hivatalos honlap

Hirdetés