Hirdetés
Archivum

Változások a spanyol élvonalban



:

:

Hirdetés

Madridban a Spanyol Kosárlabda Szövetség (FEB) illetékes testülete elfogadta a nõi élvonal új versenykiírását, mely több újdonságot is tartalmaz.

A két legfontosabb változás, hogy a Spanyol Kupát és a bajnoki rájátszást is nyolc-nyolc csapattal bonyolítják le. Mindkét módosításért régóta lobbiztak a középmezõnyba sorolt együttesek, a törekvéseik ezúttal célba értek.

A spanyol élvonal küzdelmei a Világbajnokságot követõen hamar elrajtolnak, az elsõ fordulót a tervek szerint október 13-án rendezik. Ezt megelõzõen október 11-én, csütörtökön kerül sor a Szuperkupára, melyet a Salamanca és a Girona vív egymással. Az alapszakasz elsõ köre december 30-án zárul. Az itt elsõ nyolc pozícióban álló gárda vehet részt a Spanyol Kupa nyolcas döntõjében.

A Spanyol Kupa nyolcas döntõjét háromnapos rendezvény keretében bonyolítják le 2019. március 1-3. között. Klasszikus rendszerben negyeddöntõk, elõdöntõk és a záró napon a finálé szerepel a programban. Ennek idõpontválasztása kapcsán a Salamanca jelezte tiltakozását. Éppen pénteken adtunk hírt arról, hogy a tervezett menetrend szerint az Euroliga rájátszása március 5-én rajtol. Azt megelõzõen kell, amennyiben döntõbe jutnak, három tétmeccset megvívniuk egy hétvégén.

Az alapszakasz április 7-én zárul Spanyolországban és 10-én már kezdõdik a rájátszás. Itt is klasszikus negyeddöntõk, elõdöntõk, döntõ rendszerben zajlanak a küzdelmek. Minden párharc az egyik fél második sikeréig tart majd.

Hirdetés