Várakozások a Cadi La Seu – Aluinvent DVTK Európa Kupa mérkőzés előtt
:
:
Szerdán 20 órától a női kosárlabda Európa Kupában a Cadi La Seu otthonában lép pályára az Aluinvent DVTK. Nézzük, hogy milyen várakozásokkal készül a két csapat az összecsapásra.
Részletes beharangozót már közöltünk a mérkőzéshez. A találkozó előtt Cziczás László, az Aluivent DVTK vezetőedzője a klub honlapjának nyilatkozott.
“Nehéz mérkőzésre számítok, hiszen egyrészt Spanyolországban nagy hagyománya van a kosárlabdának, válogatottjuk idén nagy fölénnyel nyerte meg az Európa-bajnokságot. Másfelől informálódtunk szerdai ellenfelünkről, és kiderült, a Sedis Bàsquet elsőorban hazai pályán erős. A spanyol csapatnál nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy otthon jól szerepeljenek. Ami minket illet, becsülettel felkészültünk belőlük, és örömmel tölt el, hogy keretünk immár teljes. Sérültjeink felépültek, és Shatori Walker-Kimbrough is velünk tart már, úgyhogy mindent elkövetünk azért, hogy győzelemmel térjünk haza.” – jelentette ki Cziczás László.

Fotó: Instagram.com/dvtk.kosarlabda/
A Cadi La Seu hivatalos honlapján Bernat Canut vezetőedző elsősorban azt emelte ki, hogy nagyon sűrű a menetrendjük. Sok idegenbeli mérkőzés szerepel a programjukban, az utazások mellett így kevés idő van edzésmunkát végezni. A szakember reményét fejezte ki, hogy a saját csarnokukban számíthat a közönség támogatására.
“Nagyon jó rivális érkezik, amelyik nagy különbséggel verte a csoport másik magyar tagját és második a hazája bajnokságában. Kiemelkedő játékosokkal rendelkeznek, kezdve a belső posztokkal, ahol két meghatározó magasra kell figyelni. Ziomara Morrison egy nagyon erős ötös, aki jól helyezkedik a palánk alatt és a lepattanókat is kiválóan szedi. Goree már ismert lehet mindenki számára a Perfumerias Avenidából. Egy olyan 4-es, 5-ös, aki jól dob távolról és a támadó-lepattanókat is magabiztosan szedi.” – emelte ki Bernat Canut, hogy szerinte miben kell keresni a DVTK erősségét. Megemlítve még Maja Skoricot, aki magassága ellenére külső poszton is tud érvényesülni véleménye szerint. Szücs Réka ponterős játékát is méltatták a helyiek.
