Várakozások a Gernika – Győr Európa Kupa mérkőzés előtt
:
:
Szerdán 20 órától a Lointek Gernika vendége lesz az UNI-Győr – MÉLY-ÚT a női kosárlabda Európa Kupában. Nézzük, hogy milyen várakozások előzik meg az összecsapást.
Részletes beharangozót már közöltünk a találkozóhoz. A mérkőzés felvezetéseként Milos Pavlovic vezetőedző a győri klub honlapjának nyilatkozott.
„Sérülések miatt voltak hiányzók a rotációban. Snadra Ygueravide és Zofia Hruscaková is majdnem végigjátszotta a találkozót. Ilyenkor benne van, hogy egy ilyen hőfokú meccsen becsúszik néhány hiba. Spanyol irányítónkra nem jellemző, hogy ennyi labdát eladjon, most nyolcat is, ami nyolccal kevesebb lehetőség volt a támadás befejezésére. Ilyen kis különbségnél ez pedig nagyon sok. Ez persze Sajnos hiányzók most is lesznek, Raksányi Krisztina rehabilitációja jól halad, Papp Klaudia viszont még biztosan nem lesz. Ez nem könnyíti a dolgunkat, ennek ellenére szeretnénk jó eredménnyel hazatérni Spanyolországból” – fogalmazott szerb szakember.
A Gernikánál nem titkoltan azzal számolnak, hogy a Salamanca mögötti második továbbjutó helyért a Győrrel futnak versenyt. Ilyen szempontból pedig számukra a győzelem tényén túl a minél nagyobb különbség is hangsúlyos lenne. “Ez a legfontosabb meccs a csoportban.” – mondta az El Correo című lapnak Mario López vezetőedző. Emlékeztetnek arra, hogy tavaly 12 ponttal verték a Győrt, de hazánkban többel kaptak ki és így nem jutottak tovább. A helyi beharangozókban természetesen Sandra Ygueravide szerepel a középpontban a győri csapat kapcsán.
“A madridi játékos az egyik legjobb irányító, aki ráadásul Euroliga rutinnal is rendelkezik. Jól dobja a triplákat, hatékonyan egy-egyezik és tudja diktálni a mérkőzések ritmusát.” – mondta a Gernika vezetőedzője, aki a győrieket elemezve még Dombai Réka, Török Ági és Zofia Hruscaková játékát emelték ki. Ezen felül pedig megemlítik, hogy Devauhgn pár hónapot Gernikában is eltöltött. “Mindennek az alapja a jó védekezés, de ebben az esetben kicsit többről van szó, hiszen figyelni kellene a pontkülönbségre.” – Mario López vezetőedző nyilatkozata.