Hirdetés
Magyarország

Varga Sára az élvonalról és az U20-as válogatottról



:

:

Hirdetés

Az utanpotlassport.hu portál Varga Sárával, a Sopron Basket fiatal játékosával készített interjút.

A fiatal soproni játékos 2019. október 5-én mutatkozott be az élvonalban egy Cegléd elleni hazai összecsapáson.

Nagyon boldog voltam, amikor először pályára léphettem, ugyanakkor hatalmas felelősséget egyaránt éreztem. Hihetetlenül izgultam. Az előző kiírásban még jóval kevesebb szóhoz jutottam, mint most, de persze, már önmagában az büszkeséggel töltött el, hogy a felnőttekkel együtt edzhettem.

– idézte fel a debütálást Varga Sára, aki hangsúlyozta az összeállításban: az erőnlétével, a gyorsaságával, a technikai és taktikai tudásával foglalkozott a tavalyi leállás alatt. Ez elengedhetetlen a céljai eléréséhez, melyek, hogy szerepeljen az U20-as Európa-bajnokságon és a kötelező U20-as szabályon felül önerőből is játékpercekhez jusson a soproni csapatban.

A teljes összeállítás IDE KATTINTVA olvasható.

Hirdetés