Hirdetés
Magyarország

Vasárnap a 14. forduló mérkőzéseit rendezik



:

:

Hirdetés

Vasárnap a 14. forduló mérkőzéseire kerül sor a hazai élvonalban.

Atomerőmű KSC Szekszárd – ELTE BEAC Újbuda – 17:00 – Szekszárd, Városi Sportcsarnok

Szabó Noémi (szakmai és sportigazgató, Atomerőmű KSC Szekszárd): “Előbb utóbb a szisztematikus munka megtérül, ez tapasztalható idén a BEAC esetében is. Nyilván az kívülről is látszódik, hogy jó a játékosok között a kémia, egy-két bravúrgyőzelem tovább lendítette a szekerüket és most már nagy önbizalommal, hittel játszanak. Sikerült teljesen átvenni Bubu filozófiáját és most a játékosok is meg tudják azt valósítani. A szezon elején saját bőrünkön megtapasztalhattuk az erejüket. Még a harmadik negyed végén is a BEAC vezetett. Az utolsó negyed parádés játékával magabiztosan nyertünk, de nagyon örülök, hogy most itthon játszunk. A két klub nagyon jó kapcsolatot ápol, talán az egész magyar mezőnyben az egyik legjobbat. Mindig jó érzés találkozni és most is nagy szeretettel várjuk őket.”
Az Atomerőmű KSC Szekszárd felkészüléséről a részletes összeállításunk IDE KATTINTVA olvasható.

Balogh Judit (vezetőedző, ELTE-BEAC Újbuda): “Szekszárdra mindig nagy örömmel megyünk, hiszen barátokkal találkozni minden alkalommal különleges élmény. Délután 5-től egy időre azonban félretesszük a barátságot. A Mikulástól virgácsot kaptunk, a karácsonyfa alatt szép ajándékokat leltünk, lássuk, az újévi malac mivel vár minket!”

Sopron Basket – TFSE-MTK – 18:00 – Sopron, Novomatic Aréna

Laczka Miklós (másodedző, Sopron Basket): “Az jellemző a TFSE, hogy nem mennek ki feltartott kézzel senki ellen sem. Összességében az elmúlt időszak azt mutatja, hogy pontosabban hajtják végre azt a kemény védekezést, amit a szezon eleje óta szeretnének csinálni. Ezen a területen léptek előre amellett, hogy továbbra is nagy támadópotenciállal rendelkeznek. Bátran játszanak, magas tempót diktálnak, külső dobásokat vállalnak. Egy kellemetlen ellenfél, akiket soha nem szabad alábecsülni. Az őszi mérkőzés óta rengeteget változott mindkét csapat. Egészen más a második fordulóban találkozni, mint így az új év első meccsén. Teljesen más mérkőzésre lehet számítani. Biztosak vagyunk benne, hogy jobb ritmusban lesz annál a TFSE-MTK, de mi is sokat léptünk előre. Reméljük, hogy a kemény edzésmunka mellett, ami most jellemez minket és ami terhelést kap a csapat, képesek leszünk mozgósítani az energiákat és a lehető legjobban játszani.”
A Sopron Basket felkészüléséről a részletes összeállításunk IDE KATTINTVA olvasható.

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): “Most is összeállítottam a következő időszakra egy tervet és ebben ez a soproni mérkőzés edzésként szerepel nekünk. Ilyet még soha nem csináltam, hogy egy meccsre így tekintek, de most ezt az utat választottam. Úgy fogjuk fel a mérkőzést, mint, ha heti ritmusban lennénk és ez lenne a vasárnap esti edzésünk. Még a felkészülési időszakban is ritka az olyan lehetőség, hogy négy napon belül két Euroligás csapattal játszunk, hiszen szerdán a Szekszárdot fogadjuk. Nagyon jó lehetőségnek tartom és azt tűztem ki, hogy azok, akik a Cegléd meccsen vezér szerepkörbe kerültek, tovább tudjanak fejlődni. Ennek megfelelően nehezebb ellenfél ellen is megkapják a lehetőséget és a mérkőzésre újabb feladatokat adunk nekik. Remélem, hogy ezt Sopronban is tudják teljesíteni.”
A TFSE-MTK felkészüléséről a részletes összeállításunk IDE KATTINTVA olvasható.

BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – UNI Győr MÉLY-ÚT – 18:00 – Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): “Először is szeretnék boldog új évet kívánni minden BKG drukkernek, és minden kosárlabda szurkolónak. A Győr az új igazolásokkal kiegészülve akár egy döntő várományos csapat is lehet. Nagyon erős keretet raktak össze. A holnapi mérkőzés kapcsán jelen esetben felesleges az ellenfél erősségeit vagy gyengeségeit boncolgatni, csak magunkkal kell foglalkoznunk. A két ünnep közötti felkészülésünk nem sikerült a legjobban. Sok betegünk, sérültünk volt, kisebb nyavalyákat is próbáltunk kipihenni, amelyeket korábban nem tudtunk, így igazából még nagyon képlékeny a csapatösszetétel, így sportszakmailag nem is szeretném elemezni a holnapi mérkőzést. Nagyon sűrű lesz a januárunk, mint minden csapatnak, bízom benne, hogy minél hamarabb ki tudunk egészülni, hogy teljes gárdával tudjunk menni tovább. Ennek ellenére természetesen nem feltartott kézzel lépünk majd parkettre.”

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI-Győr – MÉLY-ÚT): “A BKG szépen fejlődik, kellemetlen csapat, főleg hazai pályán. 100%-os koncentrációra lesz szükségünk. Egyénileg tudatosan dolgoznak, az első 5-6 játékosuk nagyon veszélyes. Sok múlik a centerükön Sierra Campisanón, miközben Angyal Barbara szépen mozgatja a csapatot, de még sorolhatnám a többieket. Egyszerű játékot játszanak, de azt pontosan, precízen és határozottan. Azt látom rajtuk, hogy a legtöbbször tudnak az esélytelenek nyugalmával felszabadultan kosárlabdázni. Ez szépen működik nekik. Összerakták a védekezésüket is. Kellemetlen ellenfél, akiket, ha hagyunk, hogy a komfortzónájukban kosárlabdázzanak, akkor szép dolgokat tudnak csinálni. Az lesz a fontos, hogy fizikálisan domináljunk védekezésben, támadásban. Gyors játékra kényszerítsük őket, nyomást gyakoroljunk rájuk mindkét oldalon. Védekezésben azzal, hogy keményen, agresszívan végig ott vagyunk. Támadásban úgy kell tudatosan és fegyelmezetten játszani, hogy kihasználjuk például a belső poszton Beatrice-t és külső poszton agresszívan egy-egyeket kezdeményezzünk. Tehát megtaláljuk a hibákat a BKG védekezésében.”
Az UNI-Győr – MÉLY-ÚT felkészüléséről a részletes összeállításunk IDE KATTINTVA olvasható.

VBW CEKK Cegléd – PINKK Pécsi 424 – 18:00 – Albertirsa, Újcsarnok

Sandro Orlando (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): “Számunkra most minden mérkőzés komplikált tud lenni. Nagyon sokat kell edzenünk és közben a sérült játékosokat pihentetni, kezelni, de közben egymást követik a meccsek is, amiket le kell játszanunk. Mindezt úgy próbáljuk meg kivitelezni, hogy közben mindig egy újabb lépéssel szeretnénk előrébb lépni a támadásunk és a védekezésünk javításában, fejlesztésében.”

Laczka János (ügyvezető, PINKK Pécsi 424): “Szerdán egy jó és szoros meccset tudtunk játszani a Csata ellen, ezt az előrelépést, fejlődést kell tovább vinni. Nehéz dolgunk lesz a Cegléd vendégeként, a csapat felkészült a mérkőzésre, szeretnénk az új esztendőt jó játékkal, pozitív élménnyel köszönteni.”

Ludovika-FCSM Csata – Vasas Akadémia – 18:30 – Budapest, Ludovika Aréna

Tursics Krisztián (vezetőedző, Ludovika-FCSM Csata): “Egy kiegyensúlyozott csapat jön hozzánk, akik fiatalokra, magyarokra építenek és egy rendszert próbálnak követni. Teszik ezt nagyon jól. Agresszív, jól védekező kosárlabdát játszanak. Nagyon veszélyes csapat ellen játszunk, akik számtalan meglepetést okoztak akár a tavalyi, tavaly-előtti bajnokságban vagy az idei szezonban. A PINKK ellen közel sem teljes kerettel léptünk pályára. Számtalan problémánk volt, de nem ezekről kell beszélni, hanem egy felkészülést kell nézni, hogy hogyan fogjuk megoldani a holnapi mérkőzést. Azt gondolom, hogy szűk és kevés időnk volt. Amit lehet, kihoztunk belőle, készen állunk a vasárnapi mérkőzésre.”

Milos Pavlovic (vezetőedző, Vasas Akadémia): “Nem szabad most a soron következő csapatokkal vagy a csapatokban szereplő nevekkel foglalkoznunk. Sokkal inkább a saját dolgunkra kellene koncentrálnunk. Egy rossz momentum után vagyunk, egy nehéz időszakban. Mentálisan és fizikálisan is nehéz mérkőzésre számítok. Ismét rövid szünet után azonnal lépünk pályára. Bízunk benne, hogy a rövid felkészülés nem fog a hátrányunkra válni és maximálisan oda fogjuk tudni tenni magunkat ezen a mérkőzésen.”

DVTK – NKA Universitas PEAC – 19:30 – Miskolc, DVTK Aréna

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK): “Az őszi erőltetett menet után és a januári hajtás előtt jól jött a kis pihenő a játékosoknak, remélem mindenki fel tudott töltődni az elmúlt napokban. A pécsiek meglepő, BEAC elleni veresége után biztos, hogy fűti majd őket a bizonyítási vágy, de ettől függetlenül sem számítunk egyszerű összecsapásra. Azonban, ha fejben ott leszünk, koncentráltan és agresszívan kosárlabdázunk, képesek vagyunk legyőzni a PEAC-ot. Sajnos Vorpahl bokája az egyik edzésen megsérült, így még bizonytalan a holnapi játéka. Az idei évben is minden találkozón számítunk szurkolóink támogatására, reméljük szép sikerekkel tudjuk majd őket megörvendezetetni!”

Hirdetés