:
:
A hétvége nem csak hazánkban, hanem Törökországban is bajnoki csúcsrangadót hoz. Vasárnap délután magyar idõ szerint 13 óra 30 perctõl a Fenerbahce a Yakin Dogu Universitesi-t fogadja.
Fotó: ydumelekleri.neu.edu.tr
Nagy rivalizálás alakult ki a Fener és a YDÜ között Törökországban. Ebbe tavaly senki nem tudott beleszólni, idén a Hatay bravúros szerepléssel eddig beékelõdik a két Euroliga negyeddöntõs csapat közé a táblázaton. A YDÜ 17 gyõzelemmel és 1 vereséggel áll az élen, míg a Fener 15 sikerrel és 3 vereséggel rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy az alapszakasz megnyeréséhez már bravúrra lenne szükség tõlük. Ettõl függetlenül a második hely és a Hatay ellen egy esetleges elõdöntõs pályaelõny mindenképpen célja lehet a Fenerbahce gárdájának. Annak eléréséhez pedig nem hibázhatnak.
A YDÜ és a Fener már négyszer találkozott idén. A két csapat õszi bajnoki meccsét 78-65-re nyerte a Fenerbahce a nagy riválisa otthonában. Azt a találkozót éppen a novemberi válogatott szünetet követõ hétvégén játszották le. Akkor a YDÜ gárdáján egyértelmûen érzõdött egy kisebb fásultság. Nem jött ki a lépés nekik és a harmadik negyed közepére el is dõlt az összecsapás. Emellett a két együttes az Euroligában azonos csoportban szerepelt. Azt a két találkozót a YDÜ nyerte. Mindkét mérkõzés 11 pontos differenciát hozott. Ráadásul december végén ez a két csapat vívta az Elnöki Kupa döntõjét. Akkor a YDÜ végig vezetve 75-59-es sikert aratott.
Abból a szempontból pikáns ez a rivalizálás, hogy Sandrine Gruda és Jantel Lavender személyében a YDÜ a nagy ellenfele két korábbi meghatározó légiósával erõsített az idei évadra. A két magas játékos tavaly még a Fener színeiben játszott Euroliga döntõt. Általánosságban is igaz, hogy a YDÜ igyekszik átvenni azt a szerepet, amit évekig a Fenerbahce töltött be. A csapatukat rutinos klasszisokkal erõsítik meg. Igyekeznek mély keretet kialakítani, mely több légióst vonultat fel, mint akiket egy bajnokira nevezni lehet. Ennek a másik oldala, hogy minden posztra két meccsnyerõ játékosuk van. Nem túlzás úgy fogalmazni, hogy a Kurszk és a Jekatyerinburg mellett az egész európai mezõny legerõsebb alakulata formálódott. Tavaly és eddig idén minden megnyerhetõ trófeát elhódított a YDÜ. A nagy céljuk az Euroliga siker.
A Fenerbahce-t olyan szemmel is nézhetjük, hogy a Sopron Basket Euroliga negyeddöntõs riválisáról van szó. Szerdán testközelbõl láthattuk õket és jövõ héten szerdán a magyar bajnoki címvédõ látogat az otthonukba. Az idei Fener kevésbé tapasztalt keretet vonultat fel, mint amit a korábbi években láthattunk. Átmeneti idõszakot élnek, még érezhetõen keresik azokat a játékosukat, akik a kisebb generációváltásuk után meghatározóak lehetnek és hosszabb távon számolhatnak velük. Azt mindenképpen ki kell emelni, a négy eddigi meccsüket úgy vívták meg a török élcsapatok, hogy Girogia Sottana csak egyszer állt a Fener rendelkezésére és még akkor sem került beépítésre. Érkezésével javultak a variációs lehetõségeik.
