Hirdetés
USA

Vasárnap este kezdődik a WNBA 2021-es döntője



:

:

Fotó: WNBA

Hirdetés

Vasárnap este magyar idő szerint 21 órától rendezik a WNBA 2021-es döntő párharcának első mérkőzését. A Phoenix Mercury vendége a Chicago Sky lesz.

Elképesztő utat tett meg a két csapat a döntőig. Nem szabad elfelejteni, hogy az alapszakasz 5. (Phoenix Mercury) és 6. (Chicago Sky) helyezettje méri össze az erejét. Amióta 2016-ban átszervezték a ligát, harmadiknál alacsonyabb rangsorolású csapat nem jutott fináléba. A két csapat 2014-ben már megmérkőzött egyszer a trófeáért. Az még a Sky Elene Delle Donne nevével fémjelzett korszakából származik. A chicagóiaknak az az egyetlen döntős szereplésük. A Mercury jóval eredményesebb klub, már háromszoros bajnokok. 2007-ben, 2009-ben és az előbb említett 2014-es szezonban értek fel a csúcsra. Diana Taurasi, ahogy most is, mindhárom nagy menetelésnél alapember volt. A Sky-nál egyébként a 2014-es csapatból Courtney Vandersloot és Allie Quigley jelenti a folytonosságot.

Fotó: WNBA

A Phoenix a rájátszás első fordulójában a New York Liberty-t, a másodikban a 2020-as bajnok Seattle Storm-ot búcsúztatta. Az ötmeccses elődöntő párharcban pedig a Las Vegas Aces-t. A Chicago a Dallas Wings-t ejtette ki induláskor, majd jött a Minnesota Lynx, aztán az alapszakaszgyőztes Connecticut Sun. Az alapszakaszban a Mercury 19 győzelemmel és 13 vereséggel lett ötödik. Bár az utolsó három meccsüket elbukták, de előtte egy nagy augusztusi 12 győzelmet számláló sorozat hozta meg számukra az előkelőbb helyezést. A Sky 16 győzelemmel és 16 vereséggel szerezte meg a hatodik pozíciót. Náluk a szezon elejét Candace Parker és Allie Quigley sérülése elvitte. A 16 vereségből júniusban begyűjtöttek hetet.

Fotó: WNBA

Rutinos csapatok jutottak a döntőbe, melyeket a sérülések egész évben komoly kihívások elé állítottak. A Mercury együtteséből Kia Nurse a teljes szezonra kiesett az elődöntőben, Sophie Cunningham vádli-sérüléssel küzd. Diana Taurasi pedig az egész évadot sérülten játszotta végig. Így is 19.7 pontot átlagol a play-off során. Az elődöntő párharc ötödik meccsén egymaga 14 pontot szerzett a záró szakaszban. Taurasi számára ez egy speciális rájátszás, hiszen szombat hajnalban született meg második gyermeke. Penny Taylor a Las Vegas-i siker után öt órával adott életet egészséges kislánynak. Hatalmas teher hárul a nagy hármasukra, melyet Taurasi mellett Brittney Griner és Skylar Diggins-Smith alkot. Azok után, hogy tavaly 12 meccs után elhagyta a floridai buborékot, most élete szezonját futja Griner. A rájátszásban 21 pont, 9.7 lepattanó az átlaga. Döntő lehet, hogy Brianna Turner és a Sopronba érkező Shey Peddy fel tud-e nőni melléjük.

Fotó: WNBA

A Sky-nál Candace Parker és Allie Quigley sérüléseiről volt szó. Parker a rájátszásban 13.3 pontot, 8.3 lepattanót és 5. gólpasszt átlagol. Courtney Vandersloot úgy nyilatkozott róla, hogy a csapatuk erejével eddig is tisztában voltak, de Candace Parker volt a hiányzó láncszem. Meghozta azt a pluszt, ami a döntőhöz kellett. Ha már Vandersloot szóba került. A liga történetének egyik legjobb irányító teljesítményét látjuk tőle, a rájátszásban 14.0 pont, 5.7 lepattanó és 8.7 gólpassz az átlaga. Csapatszinten 20.7 gólpassz az átlaguk, ami a mezőny legjobbja ebben a mutatóban. A futós, gyors játékuk része a sok eladott labda és ezt minden esélylatolgatás szerint a döntőre minimalizálni kellene. Ahhoz, hogy a Chicago ideáig eljusson, kellett egy előrébb lépő játékos, aki Kahleah Copper lett. Kiemelkedő 18.2 pontot átlagol a rájátszásban. Mezőnyből 53.2%-kal értékesítve a lehetőségeit. Több véleménycikk szerint a döntő MVP címének várományosa.

Fotó: WNBA

Komoly támadóerőt mutató csapatok párharcára készülhetünk. A Mercury 89.3 pontot átlagol a rájátszásban mérkőzésenként (7.2 ponttal többet, mint az alapszakaszban), miközben 8.9 triplát jegyeztek átlagban. A Sky 84 pontot és 7.7 triplát átlagolt a fináléig vezető úton. A chicagói együttes azonban védekezésben is kiváló. Ellenük érték el átlagban a legkevesebb pontot a rájátszás során az ellenfelek. A riválisaikat mindössze 41.6%-os mezőnymutatón tartották. A Sky a rájátszásban eddig minden mérkőzésén legalább kettővel több lepattanót szedett, de érdekes lesz figyelni, hogy ezt a Mercury és Griner ellen is meg tudják-e tenni. A Mercury még pénteken este is játszott. A Sky ezzel szemben már szerdán lezárta az elődöntőt. Mivel tisztában voltak azzal, hogy a fináléban nyugati riválisuk lesz, így Las Vegasba költöztek és ott edzőtáboroztak. A Mercury-nak a győzelemi esélyei megteremtéséhez gyorsan regenerálódnia kell, a fáradtsága ellenére az első két hazai meccsből legalább az egyik megnyeréséhez szinte biztosan szüksége lesz.

A döntő 2-2-1-es rendszerben zajlik. A vasárnapi rajt után szerdáról csütörtökre virradóra is Phoenixben mérkőznek a felek, majd ezt követően a harmadik és szükség esetén a negyedik meccsre kerül sor Chicagóban. A sorsdöntő ötödik találkozót ismét Phoenixben rendeznék.

A 21 órakor kezdődő találkozó ÉLŐ STATISZTIKÁJA ITT érhető el, az élőképes közvetítés a WNBA League Pass szolgáltatáson követhető.

Fotó: WNBA

Hirdetés