Hirdetés
Európa

Vasárnap este Reyer Venezia – Valencia Európa Kupa döntő



:

:

Hirdetés

Vasárnap 19 óra 30 perctől rendezik a női kosárlabda Európa Kupa 2021-es döntőjét, mely során a Reyer Venezia és a Valencia méri össze az erejét.

Amikor ősszel bejelentette a nemzetközi szövetség, hogy a járványhelyzet miatt milyen formában bonyolítja le a kupasorozatait és eldőlt, hogy nem lesznek Euroliga csapatok az Európa Kupában, azóta a Reyer Venezia és a Valencia szerepelt a legtöbbet a különböző rangsorok élén, mint az EK esélyesei. Végül be is futottak a fináléba. Mindkét csapat először szerezhet nemzetközi trófeát. A Reyer-nek 2018-ban már volt erre esélye, de a Galatasaray csapatával szemben alulmaradtak az EK finálé párharcban. A Valencia ebben a felállásban még nem járt ilyen magaslatokban. Nyilván a Ros Casares igen, de az egy másik történet, melyről a csapatbemutatónkban már írtunk.

Az olasz kosárlabda számára az Európa Kupa, illetve jogelődje a Ronchetti Kupa kifejezetten eredményes sorozat. A csapataik 10 alkalommal hódították el a trófeát. A spanyolok viszont mindössze egyszer, 1999-ben a Caja Rural Las Palmas.

Mindkét csapat veretlenül jutott el a fináléba és hazai porondon is igazán jól állnak. Két-két vereségük van a teljes szezont nézve. Közös pont, hogy abból az egyik mindkét félnek a nemzeti kupasorozat fináléja. A Velence a Schióval, míg a Valencia a Gironával szemben maradt alul. Ugyanakkor ezen eredménysornak a másik olvasata, hogy rendkívül domináns gárdákról beszélünk, melyek egyértelműen készen állnak arra, hogy a legnagyobb célokért küzdhessenek. Bármelyik gárda hódítja el a trófeát, annak a siker a bajnoki hajrára is új lendületet adhat.

A Reyer nagyon kemény, küzdős meccsen múlta felül a Szekszárdot az elődöntőben. Natasha Howard, Yvonne Anderson és Gintare Petronyte – akik a 63-ból 40 pontot szereztek – tapasztalata ezen a szinten nagyon sokat ér. Elbírták Debora Carangelo hiányát és a 17 eladott labdát is, amiből 19 pontot kaptak. Jól látszódott a csapatbemutatónkban már kiemelt bő keretük azon sajátossága, hogy a nyolcfős aktív rotációval a játék lassítására irányuló szigorú védekezésüket szépen tudták menedzselni végig. Erre nagy szükségük lesz vasárnap este a Valencia ellen is.

Pénteken ízelítőt kaphattunk a spanyol kosárlabdából, amikor az első 15 perc során jó védekezésből, szerzett labdákból futott, könnyű pontokat szerzett a Valencia és gyakorlatilag átrohantak a Carolo csapatán. Rendkívül erős a Valencia festékből (40 pontot szereztek onnan az elődöntőben) és a keretük még annak ellenére is kiemelkedően sok variációs lehetőséget kínál, hogy Laura Gil sérült. Látható például, hogy a fiatal Raquel Carrera milyen szépen fellépett a sztárok mellé. Ha a neveket, a statisztikákat nézzük, akkor a Valencia a mezőny legerősebb csapata, de ezt trófeára is kell váltani. A Spanyol Kupa döntője megmutatta ennek a lelki terhét.

Óriási csatára van kilátás. Azzal, hogy nincsenek itt a mezőnyben a mesterségesen felfújt török, orosz csapatok, egy kicsit mi is belekóstolhatunk testközelből abba, hogy a jóval nagyobb tradíciókkal rendelkező spanyol, francia, olasz vonalon mekkora presztízsharc, rivalizálás megy a klubok között. Ebből a Valencia – Carolo meccs is ízelítőt adott. Várhatóan a vasárnap esti döntő is megteszi ezt.

Linkek az élő közvetítéshez ITT

 

Hirdetés