Vasárnap Győr – TFSE találkozó
:
:
Vasárnap 17 órától az NKE-FCSM Csata és az Aluinvent DVTK rangadóján túl még egy mérkőzést rendeznek. Legalább akkora tét mellett összecsap a UNI-Győr – MÉLY-ÚT és a TFSE-MTK.
Egyik csapat sincsen igazán jó formában. A TFSE egy sérülésektől hátráltatott időszakot tudhat maga mögött, mely során legutóbbi két találkozóját elveszítette. A Győr pedig 2020-ban mindössze egy meccset tudott nyerni négy vereség mellett. A TFSE az ZTE-hez hasonlóan 9 vereséggel rendelkezik és a tabella 6. helyén áll. A 7. pozíciót elfoglaló PEAC 10 vereséggel rendelkezik, így ebben a hármasban rendkívül éles a versenyfutás. A Győr pedig a nyolc közé jutáshoz gyakorlatilag már nem hibázhat. Mivel mindkét csapat nehezebb időszakot élt át, a győzelem a tabellán elfoglalt pozíción túl lelkileg is rengeteget érne.
A Győr a BEAC otthonában szenvedett vereséget egy küzdős meccsen legutóbb. A 36-29-re elveszített lepattanócsatán túl elsősorban a kihagyott dobóhelyzetek okozhattak fejfájást. Zofia Hruscakovára műtét vár, így kiesésével támadásban tovább csökkent a mozgástér. A TFSE gárdájának elsősorban védekezésben volt kihagyása a Szekszárd ellen. A 88 kapott pont 18 eladott labdával, 40-26-ra elbukott lepattanócsatával már soknak bizonyult. Akkor Alisia Jenkins és Chanise Jenkins mellett ezúttal kevesebb extra jött támadásban. Ugyanakkor az újoncnak ez az első kisebb hullámvölgye idén. Ráadásul ha mindenki újra teljes értékű edzésmunkát tud végezni, akkor ezen gyorsan átlendülhet Magyar Bianka együttese.
Nyilatkozatok

Fotó: kosarsport.hu
