Hirdetés
Magyarország

Vasárnap három mérkőzés a bajnokságban



:

:

Hirdetés

Vasárnap három mérkőzést rendeznek a bajnokság 17. fordulójában.

TFSE-MTK – DVTK – 15:15 – Budapest, MTK Kosárlabda Sportcsarnok

Magyar Bianka (vezetőedző, TFSE-MTK): “Fontos megtalálni, hogy melyek azok a területek, ahol előnyt tudunk kialakítani és melyek azok a területek, ahol úgymond nem szabad erőlködni, mert a DVTK fölényben van. Tudjuk, hogy a DVTK a favorit, de ha megtaláljuk ezeket a pontokat, akkor játszhatunk egy jó mérkőzést. A DVTK magassági fölényben lesz, ezt azonban próbáljuk semlegesíteni. Tovább folytatva az eddig mutatott lendületességet, igyekszünk gyors kosárlabdát játszani. Védekezésben is készültünk olyannal, amit még nem csináltunk. Okosan kell kosárlabdázni, nem szabad belemenni erőlködésbe. Televíziós meccs lesz, utánunk játszik a férfi kézilabda válogatott és mindent megteszünk, hogy azt egy jó és élvezetes találkozóval vezessük fel. Ahogy a Magyar Kupa sorsolás után is mondtam: a lányok keményen dolgoznak az edzésen, minél nagyobb a kihívás, annál nagyobb a hajtás, a küzdés. Mindent megteszünk a bravúr érdekében. Öröm látni, hogy a hazai mérkőzéseinkre egyre több szurkoló látogat ki. Ezúttal is várjuk őket, nagy szükség lesz a biztatásukra.”
A TFSE-MTK felkészüléséről a részletes összeállításunk ITT olvasható.

Völgyi Péter (vezetőedző, DVTK): “Nehéz mérkőzésre számítok, ha a TFSE-MTK teljes csapattal tud kiállni, nagyon veszélyes ellenfél hazai pályán. A  legfontosabb az lesz, hogy ne kapjunk gyors kosarakat és megnyerjük a lepattanó párharcot, valamint jól kell dobnunk a távolikat, ha zóna védekezéssel kerülünk szembe.”

Atomerőmű KSC Szekszárd – UNI Győr MÉLY-ÚT – 17:00 – Szekszárd, Városi Sportcsarnok

Horváth Zsófia (másodedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): “Figyelnünk kell a győriek játékának a lassítására. Nem feltétlenül egy rohanó csapat a Győr, de szépen játsszák a tranziciókat. Amikor csak lehetőség van rá, akkor a gyorsindításokat is. Amikor jó formában vannak, márpedig most abban vannak, akkor a távoli dobásokat szintén jó százalékkal értékesítik. Akár Sabina Oroszova, akár a kisembereik. Rohanásba nem szabad belemenni, hogy sok könnyű kosaruk legyen. Mompremier erős dupla-duplát átlagol. Nem gondolom, hogy nulla pontra, nulla lepattanóra kell levinni. A fizikálitással, ahogy neki, úgy a mi centereinknek sincs problémája és ha ilyennel találkozik, akkor kizökkenthető. Fontos, hogy a Moszkva meccshez hasonlóan ne verjenek minket agyon lepattanókban. Többször beszéltünk arról, hogy a mérkőzés kezdete nagyon fontos számunkra, de a Győr olyan játékerőt képviselő csapat, ahol nem lesz elég negyednyi jó játék. Az egész meccsen maximális koncentrációra lesz szükség.”
Az Atomerőmű KSC Szekszárd felkészüléséről a részletes összeállításunk ITT olvasható.

Iványi Dalma (vezetőedző, UNI Győr MÉLY-ÚT): “Mindkét csapat teljesen más felállásban lesz, mint amikor ősszel találkoztunk. Ez a szezon sok csapatnál arról szól, hogy alkalmazkodnia kell új szituációkhoz. Ez igaz most a Szekszárdra is, akik sérülésekkel, betegségekkel küszködnek. A mi szempontunkból nehéz mérkőzést várok. Nekünk egy jó teszt lesz, hogy hol tartunk, mivel a bajnokság második helyezettjéhez utazunk. Olyan plusz adalékkal is, hogy a karakterünket tesztelhetjük. Mennyire tudunk felpörögni egy olyan diadal után, mint a Sopron legyőzése. A Szekszárd nagyon jó csapat. A recept így ugyanaz, ami volt a Sopron ellen. Ugyanolyan koncentráltan, fegyelmezetten kell játszani. Meg kell próbálni nekünk irányítani a mérkőzést. Azt tudjuk, hogy a Szekszárd kemény és küzdős, végsőkig harcolós védekezést mutat be. Azt a Moszkva ellen is láthattuk, hogy teljesen mindegy milyen szerkezetben vannak. Soha nem adják fel és talán még jobb is a védekezésük. Fontos lesz, hogy ezt a nyomást hogyan fogjuk bírni. Mennyire leszünk okosak, fegyelmezettek megtalálni a Szekszárd gyenge pontjait és azt, ahol mi vagyunk erősebbek. Védekezésben pedig, hasonlóan mint a Sopron ellen, az első opciókat vegyük el a Szekszárdtól és kényszerítsük őket arra, hogy keressék meg a második-harmadik lehetőséget.”
Az UNI Győr MÉLY-ÚT felkészüléséről a részletes összeállításunk ITT olvasható.

BKG-PRIMA Szigetszentmiklós – NKA Universitas PEAC – 18:30 – Szigetszentmiklós, Városi Sportcsarnok

Gedei Tibor (vezetőedző, BKG-PRIMA Szigetszentmiklós): “Lassan azt lehet mondani, hogy rendhagyó héten vagyunk túl, hiszen végre teljes csapattal tudtunk edzeni. Bár vannak még kisebb sérüléseink, de ilyen létszámban már régen nem tudtunk készülni, úgyhogy nagyon értékes hetet zártunk. Egy nagyon komplex, jól összerakott csapatot fogadunk holnap a PEAC személyében. Minden poszton kiváló játékosaik vannak, nagyon jól összerakott, logikus védekezesük mellett, precíz kontrollált kosárlabdát játszanak. Próbálják kihasználni, hogy 4-5-ös poszton klasszis játékosaik vannak. Az ő megállításuk, illetve a mezőnysoruk limitálása is feladatunk lesz, és meglátjuk, hogy ez mire lesz elég. Mindenféleképpen meglepetést szeretnénk okozni.”

Csirke Ferenc (vezetőedző, NKA Universitas PEAC): “Kemény mérkőzésre számítok, a BKG biztos mindent elkövet a győzelemért. Már a múlt fordulóban is közel voltak a Cegléd legyőzéséhez. Tudtunk a héten edzeni, felkészültünk a mérkőzésre, fontos, hogy megakadályozzuk Campisanot abban, hogy ritmust kapjon. Okos támadások kellenek, átnéztük a hazai meccsünket ellenük, abból is próbálunk tanulni.”

Hirdetés