:
:
Vasárnap rendezik a franciaországi Voiron városában a 3×3-as U23-as Nemzetek Ligájának elsõ fordulója során az elsõ tornát.
A 3×3-as U23-as Nemzetek Ligájának 2018-as kiírásához korábban már részletes beharangozót közöltünk. Az idei évben 12 nemzet válogatottja vesz részt a sorozatban. Két Konferenciában zajlanak a küzdelmek. A magyar csapat az Európai Konferenciában szerepel Csehország, Hollandia, Franciaország, Ukrajna és Oroszország mellett. Három helyszínen összesen hat egynapos tora szerepel a programban. Az európai mezõny elõször a franciaországi Voiron városában randevúzik, ahol elõbb június 3-án vasárnap, majd június 5-én kedden rendeznek egy-egy erõfelmérõt.
Franciaországba Böröndy Vivien, Pogány Vivien, Révész Boróka, Radócz Fanni összeállításban utazott válogatottunk. Rajtuk kívül még az U23-as keret tagja Papp Klaudia és Jáhni Zsófia is. A vasárnapi torna sorsolása már elkészült. A magyar válogatott a B-csoportba került, ahol Hollandia és Csehország lesznek az ellenfelek. Az „A” jelû triót pedig a házigazda Franciaország, illetve Oroszország és Ukrajna alkotja. A csoportokból az elsõ két helyezettek jutnak az elõdöntõbe, ahol keresztbe játszanak a csapatok.
A magyar válogatott vasárnap 9 óra 40 perctõl Csehország ellen mutatkozik be. A második találkozóra pedig 12 óra 20 perctõl kerül sor. Ekkor az ellenfél Hollandia lesz. Az alábbiakban a mérkõzések élõképes közvetítés formájában is követhetõek.
Élõ közvetítés a csoportmeccsekrõl
