:
:
Vasárnap immár a negyedik fordulóval folytatódik a 2018-as U23-as Nemzetek Ligája sorozat a 3×3-as szakágban. A pénteki játéknaphoz hasonlóan ismét Prágában csapnak össze a csapatok.
Fotó: Facebook.com/3x3ceskybasketbal/
Pénteken a magyar válogatott, mely Böröndy Vivien, Jáhni Zsófia, Papp Klaudia és Radócz Fanni összeállításban szerepelt, három mérkõzést vívott. A csoportban a magyar lányok alulmaradtak Hollandiával szemben, de legyõzték Ukrajnát és ezzel biztosították helyüket az elõdöntõben. Itt Franciaország érvényesítette fölényét, ráadásul Radócz Fanni is kiesett három és fél perc játékot követõen.
Összességében a prágai mezõnyt úgy lehetne jellemezni, hogy a francia válogatott, mely a Mediterrán Játékokat is megnyerõ bombaerõs felállásában érkezett, kiemelkedik. A másik öt gárda hasonló játékerõt képvisel. Bár még nagyon messze van az októberi Világbajnokság, de ez a francia csapat egyértelmûen aranyesélyes lehet akkor is.
A helyszínen már elkészítették a vasárnapi torna sorsolását és idõbeosztását. A magyar válogatott a B-csoportba került, ahol Franciaország és Csehország lesznek a riválisok. Vasárnap 15 óra 10 perctõl a házigazda csehek ellen kezdünk, majd 16 óra 40 perctõl Franciaország következik. A trióból az elsõ két helyezett folytatja az elõdöntõben, ahol az A-csoporttal játszanak keresztbe a továbbjutók. Az A-csoportot Oroszország, Hollandia és Ukrajna alkotja.
A tervezett idõbeosztás szerint 17 óra 30 perctõl kezdõdnek az elõdöntõk és 18 óra 50 perctõl lenne a finálé. Az összetettet tekintve az eddigi három tornát megnyerõ Franciaország 300 ponttal rendelkezik az élen. A magyar válogatottnak a pénteki elõdöntõs szerepléssel együtt 175 pontja van. A vasárnapi mérkõzések a FIBA YouTube csatornáján élõben követhetõek.
