:
:
Vasárnap magyar idõ szerint 21 órakor dobják fel a labdát Minneapolisban a Minnesota Lynx és az Indiana Fever párharcának elsõ mérkõzésén. A WNBA nagydöntõje az egyik fél harmadik gyõzelméig tart. Nagy favorit a Lynx, de a Fever idén már több meglepetést is okozott.
Rendhagyó fináléra kerül sor idén a WNBA-ben, hiszen 2006 óta elõször fordult elõ, hogy az alapszakaszt legjobb mutatóval záró gárda (idén a New York Liberty) nem vívta ki a döntõbeli szereplés jogát. A Lynx és a Fever 2012-ben már játszott egymással döntõt és akkor a Fever nem kis meglepetésre megszerezte a bajnoki címet. A Fever egyébként egyedüli gárdaként tartja a keleti fõcsoport becsületét, hiszen a Detroit 2008-as sikere óta csak Tamika Catchingsék tudtak egyáltalán meccset nyerni keletrõl a döntõ párharcokban.
A nagy esélyes természetesen a Minnesota Lynx, akiket tavasz óta az összes tengerentúli szakíró az elsõ helyre sorol. Az elsõ számú kihívójuk a Phoenix Mercury lehetett volna, de azzal, hogy Diana Taurasi kihagyta az idei szezont és Brittney Griner többet szerepelt a bulvársajtóban, mint a sportsajtóban, nem volt reális esélye a címvédésnek. Lynx együttesét elõszeretettel titulálják a tengerentúlon a „tökéletes csapatnak”. Az elmúlt öt évet nézve negyedszer játszanak döntõt. Cheryl Reeve egy rutinos alapcsapattal dolgozik (Maya Moore, Seimone Augustus, Lindsay Whalen, Rebekkah Brunson) és egy mérnöki precizitással mûködõ játékrendszert alkalmaz, melybe minden új igazolás remekül illeszkedik. Hasonlóan, mint az európai fociban a Barcelona rendszere. Nem véletlen, hogy még azt is átvészelték, amikor nyár végén Whalen és Augustus is lesérült. A kispadról többen a helyükre tudtak lépni. A Lynx idén már kétszer legyõzte a Fever-t, a két csapat még a szezon elején júniusban, majd szeptemberben találkozott egymással.
Ha a posztokat nézzük, akkor elsõsorban a palánkok alatt alakulhat ki nagyobb különbség a két csapat között. Azzal, hogy Rebekkah Brunson mellé a nyáron megérkezett Sylvia Fowles, a Lynx bárki ellen uralni tudja a festéket. A rájátszásban eddig ketten együtt átlagban 19.2 lepattanót szedtek. A Fever-nél eközben magas posztokon két igencsak sérülékeny, de rutinos játékosra Erlana Larkins-ra és Lynetta Kizer-re számíthatnak. A Fever elsõsorban szigorú védekezésével és gyilkos tripláival emelkedett riválisai fölé. A védekezésüket nem kell külön méltatni, elég Elena Delle Donne semlegesítésére gondolni vagy éppen arra, hogy a sorsdöntõ harmadik meccsen a New York Liberty-t 51 ponton tartották. A triplák tekintetében a Fever a play-off során meccsenként átlagban 5.2 sikeres vállalást jegyez, míg a Lynx 3.8-at. A nagyobb különbség azonban az, hogy a Lynx tripláinak többsége Maya Moore zsenijének köszönhetõ, míg a Fevernél távolról Marissa Coleman, Shenise Johnson, Briann January és Tamika Catchings nagyjából azonosan jó szintet hoz.
Minden statisztika helyett azonban a Fever-nél az idei menetelés alkalmával a lélektani tényezõket kell nézni. Ott van Tamika Catchings, aki 36 évesen pályafutása utolsó elõtti évében (2016 õszére tervezi a visszavonulást) zseniálisan játszik. Ha már a hasonlatoknál tartunk, olyan, mint a PINKK 2014-es bajnoki menetelésénél Iványi Dalma. A személyiségével, a gyõzni akarásával húzza magával az egész csapatot. Kevesebb klasszissal dolgoznak, mint a Lynx és nincs egy közel 28 pontot átlagoló Maya Moore a keretükben, de a sportban számtalanszor bebizonyosodott, hogy nem szabad lebecsülni azt a jelenséget, amikor egy csapat elkap egy ilyen gyõzelmi sorozatot.
A WNBA nagydöntõje az egyik fél harmadik gyõzelméig tart. A pályaelõny a Minnesota Lynx-nél van, ami azt jelenti, hogy az elsõ két mérkõzést és szükség esetén a sorsdöntõ ötödik találkozót rendezik Minneapolisban.
