Hirdetés
Európa

Vasárnap teljes forduló lesz Spanyolországban



:

:

Hirdetés

Vasárnap Spanyolországban teljes fordulót bonyolítanak le.

A veretlenül listavezető Salamanca az Al-Qázeres gárdáját fogadja. Roberto Iniguez együttese egyértelműen favorit a tabella 13. helyezette ellen, mely mindössze öt győzelmet szerzett eddig. A karácsonyi kisebb pihenő után immár azt az etapot kezdi a szezonjában a Salamanca, mely során a januári hazai rendezésű Euroliga buborékra készülnek.

A szintén extrán menetelő Valencia a Casademont Zaragoza vendége lesz. Csalóka a Zaragoza teljesítménye, mert a 6/11-es mutatóra nem lehetnek büszkék, de egy rutinos kerettel dolgoznak, Anna Cruz-t is megszerezték decemberben. Az elmúlt három meccsükből kettőt megnyertek. Ettől függetlenül a Valencia favorit és nem hibázhatnak, ha tartani akarják a lépést a Salamancával. Rebecca Allen, Celeste Trahan Davis, Marie Gülich és Queralt Casas nevével fémjelzett csapatuk sokra hivatott.

A vasárnapi játéknap rangadóján a Spar Girona a Lointek Gernika vendége lesz. A harmadik és az ötödik csatája során óriási a tét. A Girona már így is komoly hátrányban van azzal, hogy az alapszakasz első körében a Salamancától és a Valenciától is kikaptak. Ősszel 60-41-re nyert a Girona, azóta edzőváltásuk volt és a védekezésük még stabilabb lett. A Salamancát leszámítva a bajnokságban az új felállásban senki nem ért el ellenük 60 pontot. Eközben pedig egyre jobban belelendül Chelsea Gray is. A Gernika idén Angie Bjorklund, Roso Buch és Nogaye Lo köré épül.

MENETREND – DECEMBER 27, VASÁRNAP

12:00 PERFUMERIAS AVENIDA – ALTER ENERSUN AL-QÁZERES EXTRE
12:00 IDK EUSKOTREN – DURÁN MAQUINARIA ENSINO
13:00 LOINTEK GERNIKA BIZKAIA – SPAR GIRONA
18:00 QUESOS EL PASTOR – KUTXABANK ARASKI
18:00 MOVISTAR ESTUDIANTES – CAMPUS PROMETE
19:00 SPAR GRAN CANARIA – EMBUTIDOS PAJARIEL BEMBIBRE PD
19:30 CIUDAD DE LA LAGUNA TENERIFE – CADI LA SEU
20:15 CASADEMONT ZARAGOZA – VALENCIA B.C.

TABELLA ITT

Fotó: Perfumerías Avenida Salamanca

Hirdetés