Hirdetés
Magyarország

Vasárnapi folytatásra készül a PEAC-Pécs



:

:

Hirdetés

November 22-én, vasárnap ismét pályára lép a PEAC-Pécs, a ZTE NKK csapatát fogadják 16 órai kezdettel bajnoki mérkőzésen.

Vasárnap újra bajnoki meccset játszunk, ezúttal azonban – a koronavírus-járvány megfékezése miatt hozott intézkedések nyomán – már zárt kapuk mögött. Ez a terv, amelyet nagyon reméljük, hogy nem gátol meg semmilyen külső körülmény ezúttal. Utoljára október végén lépett pályára csapatunk, a Győrben lejátszott bajnokira három junior korú játékossal utaztunk el, és Szücs Lucával együtt négy újoncot is avattunk, és mivel akkor a szakmai stábunk is érintett lett a Covid-19-ben, Csirke Ferenc vezetőedző egyedül maradt a kispadon. A sorsolás alapján a következő, Ludovika FCSM Csata mérkőzés előtt már vezetőedzőnk is érintett lett a vírusfertőzés kapcsán, így nem maradt senki, akinek vezetésével le tudtuk volna játszani a mérkőzést, fővárosi ellenfelünk pedig rendkívül sportszerűen méltányolta a halasztási kérésünket.

ad helyzetjelentést a csapat jelenlegi állapotáról a PEAC-Pécs honlapján megjelent összeállítás, melyben Szentendrei Áron, a csapat másodedzője beszélt arról, hogy miként győzte le a koronavírust, és mi a helyzet szakmailag a PEAC-PÉCS háza táján:

“Én teljesen jól vagyok már, az erőnlétem is 100%-os, dolgozunk és várjuk, hogy újra mérkőzést játszhassunk, és nagyon várjuk vissza Ferit is közénk” – kezdte az edzéseket jelenleg az erőnléti stábbal együtt vezénylő másodedző. – “Mivel csak néhány játékossal tudtunk, tudunk dolgozni ezekben az időkben, a hangsúly a kondicionális képességek javításán és az egyéni képességek csiszolásán van. Ezzel a négy-, öt-, hat fős, változó létszámmal taktikai edzéseket nem tudunk tartani, nehéz is tervezni a munkát. Reményeink szerint Virág és Paula, akik a válogatottjaikkal Európa-bajnoki selejtezőkön vettek részt a napokban, rendben visszatérnek, és a hétvégén már játszanak. Az ő helyzetük annyiban szerencsésebb, hogy a nemzeti csapataikkal tudtak öt-öt ellen kosárlabdázni és ezzel minőségi játékot produkálni az edzéseken.” – fogalmazott a szakember, aki szerint a legfontosabb feladat ebben az időszakban a motiváció fenntartása.

“A motiváció fenntartása a legfontosabb a játékosok felé, hiszen ők is érzik, hogy ez a bajnokág egy olyan irány felé megy, ami pillanatnyilag nem azt az értéket képviseli, amit az elmúlt években. Fontos fenntartani bennük az érdeklődést, motivációt, hogy bármi is történik menet közben, a jövőben még sok szezon vár rájuk, amire már akár most is lehet készülni.” – összegzett Szentendrei Áron.

Fotó: PEAC-Pécs

Hirdetés