Hirdetés
Magyarország

Vasas – Csata presztízsrangadó vasárnap



:

:

Hirdetés

Vasárnap egy mérkőzést rendeznek a hazai élvonalban. Ezen 18 órától a Vasas Akadémia fogadja az NKE-FCSM Csatát. Igazi fővárosi presztízsrangadóra kerül sor.

Attól függetlenül, hogy egy 10/3-as mutatóval álló gárda látogat egy 4/9-es mérleggel bíró alakulathoz, nem lehet azt mondani, hogy előre lefutott az egyetlen vasárnapi bajnoki a hazai élvonalban. A két csapat ősszel kifejezetten magas hőfokú és élvezetes mérkőzést vívott. Ráadásul a tét is igen komoly. A Csata elszenvedte harmadik vereségét az idei évadban csütörtökön. Ez pedig azt eredményezte, hogy a Sopron mögött három együttes áll jelenleg három vereséggel. Mondani sem kell, hogy ebben a kiélezett helyzetben egyik alakulat sem hibázhat alacsonyabban rangsorolt rivális ellen. A Vasasnak pedig az ellenfelek eredményei a BEAC és a Cegléd vereségével kedvezően alakultak. Az üldözőkkel szembeni három győzelemnyi előny nagy komoly, míg a CEKK egyre inkább belátható közelségben van. Itt sok múlik azon, hogy melyik félnek lesznek bravúrjai topcsapatok ellen.

A Csata nyolc napon belül harmadik mérkőzését vívja majd, ami speciális versenyhelyzet. A csütörtöki soproni rangadó kiemelt figyelmet élvezett. Arról a 94-63-as találkozóról értékes tapasztalatokat szerezhetett Tursics Krisztián együttese, amit fel lehet használni a napi munka során a tavaszi versenyképesség erősítésére. Még olyan pillanatban jött ez a találkozó, amikor a visszajelzéseket valóban érdemben lehet hasznosítani. A Vasast hétfőn láthattuk a Szekszárd ellen. Az egész szezont nagy hullámzás jellemzi és az elmúlt esztendő utolsó meccsén nem jött ki a lépés Földi Attila tanítványainak. A 25-6-os negyedik negyedet és a pályára lépők akkori pozitív hozzájárulását viszont érdemes kiemelni.

Mindkét csapatra elmondható, hogy karakteres légiós-teljesítmények érkeznek és egy korszerű, magas ritmusú, sok mezőnykísérletre épülő játék jellemzi. Nagyon sok múlik azon, hogy védekezésben melyik fél akarata érvényesül. A Vasasnak Szekszárdon 21 eladott labdája volt és 12 szerzett, míg a Csatának Sopronban 12 eladott labdája és mindössze 2 szerzett. Ezen az arányon mindkét szakmai stáb várhatóan igyekszik változtatni. A felek őszi meccsén 43-31-re nyerte a lepattanócsatát a Csata. Az egyaránt dupla-duplát szállító Cannon és Gustafon mellé Lelik és Horváth is extra pontokat ért el. A Vasasnál pedig a Fraser-Murray kettős mellett Tóth és Böröndy villant meg. Fontos tényező lehet tehát az is, hogy minél tovább bővítsék fellépő játékosok opcióit a csapatok.

Fotó: kosarsport.hu

Hirdetés