:
:
Pénteken 18 órától egy mérkõzéssel kezdetét veszi a 7. Forduló a hazai élvonalban. Ezen a Vasas Akadémia vendége az Atomerõmû KSC Szekszárd lesz.
A találkozó esélyese a szekszárdi gárda, mely kiválóan kezdte az évet. Zeljko Djokic együttese 4 gyõzelemmel és 1 vereséggel áll a tabella második helyén. A Szekszárd jelen pillanatban nagyon egyben van, múlt héten egy hasonlóan kötelezõ kategóriába sorolt gyõzelemnél a ZTE ellen sem remegtek meg a kezek. Ezek alapján pedig nehéz elképzelni, hogy kellemetlen meglepetés érné Pasaréten Bálint Rékáékat. Hogy idén mennyire jól tudja variálni a szekszárdi stáb a rendelkezésre álló keretet, arra jó példa, hogy a ZTE 89-58-as legyõzése alkalmával 10 játékos 16 és 24 perc között kapott. Emellett Zeljko Djokic a csapata 26 gólpasszát is kiemelte arról a meccsrõl. Várhatóan ezúttal is hasonló felfogásban fog pályára lépni a szekszárdi gárda.
A Vasas két gyõzelemmel és a DVTK ellen egy jó teljesítménnyel lehozott, igaz vereséggel záruló meccsel kezdte az évet. Azóta sérülések miatt nem tudta a szakmai stáb teljes felállásban pályára küldeni az együttest. Emellett pedig az ellenfelek is vélhetõen jobban készültek a három légiós ponterõs játékára. Ettõl függetlenül a Vasasnak a kezdeti sikerek sokat érhetnek, akár a Magyar Kupa nyolcas döntõjében való részvételt is elhozhatják. A további eredményesség kulcsa elsõsorban abban keresendõ, hogy mennyire tudja a szakmai stáb a légiósok ponterõssége és a hazai mag között megtalálni az egyensúlyt.
Az Atomerõmû KSC Szekszárd beharangozó videója
ELÕ/JÁTÉK “az ünnepek alatt is végig készültünk erre a mérközésre” from KSC Szekszárd on Vimeo.


