:
:
Július 20-án, szombaton rendezik a WNBA 2024-es All-Star gáláját.
Olimpiai évben vagyunk, így a “gálát” némileg idézőjelbe tehetjük, hiszen lassan-lassan hagyománnyá válik, hogy az ötkarikás játékok előtt a liga All-Star csapata az olimpiára készülő válogatottal vív egy mérkőzést. Idén sincs másként, ráadásul a találkozó után olimpiai szünetre is vonul a WNBA és majd augusztus 16-én folytatódnak a küzdelmek.
Bár rendhagyó lesz az esemény, de az All-Star csapat keretét idén is szavazás útján állították össze. Igaz, nyilván a válogatott játékosok nélkül. A legnagyobb súlyban (50%) a szurkolói szavazatok döntöttek, de figyelembe vették a játékosok (25%) és a szakírók (25%) véleményét is.
A szurkolói szavazáson lecsapódott a Caitlin Clark körüli felhajtás, hiszen a WNBA Dradft 1/1-ese, az Indiana Fever feltörekvő sztárja kapta a legtöbb voksot. Egészen pontosan 700735 szavazattal végzett az élen. A második legtöbb szavazatot Aliyah Boston (618680) gyűjtötte be.
Nem Clark lesz az egyetlen újonc az All-Star keretben, hiszen ott van mellette a Chicago Sky-ból Angel Reese (381518 szurkolói szavazat) is, akivel immár a profik között is igen pikáns kis rivalizálás kibontakozni.
A 2024-es All-Star gálát a Phoenix Mercury otthonában, a Footprint Centerben rendezik. A keretek az alábbiak szerint alakulnak:
