Hirdetés
Hirdetés
Magyarország

Velencében és Celjében szerepelt a Győr



:

:

Fotó: ŽKK Cinkarna Celje

Hirdetés

A napokban Olaszországban és Szlovéniában járt az UNI-Győr – MÉLY-ÚT együttese. Előbb a Reyer Veneziával, majd a ŽKK Cinkarna Celjével mérte össze az erejét sérülésektől tizedelt győri gárda. Iványi Dalma vezetőedzőt kértük arra, hogy foglalja össze a tapasztalatokat.

Sok nehézséggel küzdöttetek az elutazás előtt. Hogy alakult végül a keret és milyen célokat tűztél ki?

A hiányzóink között volt Török Ági, aki a felkészülés eddigi mérkőzéseit is kihagyta. Utazott velünk, de pályára nem léphetett. Volt három betegünk, Rozmán Lilla, Révész Boróka, Varga Zsófia, ők nem tartottak velünk. Kilenc játékossal utaztunk, akikből nyolc tudott játszani.

Nagyon komoly reményeink nem voltak, hogy Velencében bármilyen győzelmi esélyeink lennének. Próbáltuk a lányoknak felvázolni, hogy mindenki egyénileg mérettesse meg magát és lépjen előre. Csapatilag pedig védekezésben fogalmaztunk meg olyan alapelvek pontosítását, illetve az azokban való előrelépést, amit úgy éreztünk, hogy mindegy milyen kerettel vagyunk, ki az ellenfél, azokat meg lehet csinálni. Ilyen mentalitással, elvárásokkal indultunk neki a túrának.

Velencében bombaerős, Euroliga főtáblás csapattal találkoztatok. Egy ilyen helyzetben voltak hasznosítható tapasztalatok?

A Velencével az eredménytől függetlenül azt gondolom, hogy egész jó meccset tudtunk játszani. Helyt állt a csapat és felvette a kesztyűt egy erősebb, jobb játékosállománnyal rendelkező együttes ellen. Az első félidőben kaptunk sok könnyű, indításos kosarat. 20-23 pontot kaptunk indításból és az megpecsételte a sorsunkat.

Örülök, hogy a lányok a második félidőt szinte egálra hozták. Végig bírtuk azt a nyomást, amit a Velence a teljes mérkőzésen mutatott az egész pályás letámadásával. Komolyan vették és teljes csapattal játszottak. Köszönjük nekik, hogy így álltak ehhez a mérkőzéshez!

Jól álltuk a sarat, a lányok előtt le a kalappal! A szív, az akarat miatt, ami beletettek a mérkőzésbe és kitűzött célokban is látszódott fejlődés. Jó volt, hogy meg tudták csinálni egy igen erős, Euroligás csapattal szemben is azt az egy-két elemet, amit kértünk.

Fotó: Reyer Venezia

A celjei mérkőzésen tovább fogyatkozott a csapat, de így is szoros eredmény alakult ki. A vasárnapi találkozóról mit emelnél ki?

Ez a “szegény embert az ág is húzza” helyzet volt. Úgy látszik, hogy mindent meg kell tapasztalni. Amikor az ember már úgy gondolná, hogy nem lehet rosszabb, nem lehetünk szerencsétlenebbek, akkor kiválik két belső posztos játékosunk, Nevena Markovic és Sabina Oroszova. Celjében 25 percet hat mezőnyjátékossal játszottunk le. Emberfeletti küzdelemre késztetett minket ez a helyzet. A lányok mindent beleadtak és próbáltak alkalmazkodni a szituációhoz. Emiatt rengeteg pozitív dolog volt.

A végére a szerencse sem állt mellénk, illetve fizikálisan is elkészültünk az erőnkkel. Az sajnos a végjátékban, illetve már menet közben is érződött egy-egy hibában, hogy nem voltunk annyira élesek, nem tudtunk a kulcsszituációkban jól dönteni. Azért esett rosszabbul, mint ahogy egypontos vereség esik, mert nem érdemelte meg a csapat. Sokkal jobb érzés lett volna, ha a küzdésüket, hajtásukat sikerül megkoronázni egy győzelemmel.

Amikor legutóbb beszéltünk, a brnói túra után és a győri emlékmeccs előtt, akkor kiemelted, hogy egy kéthetes periódust kezdtek, amikor már taktikai pontosításon, a tudatosság erősítésén lesz a hangsúly. Sikerült a nehézségek ellenére előrébb lépni?

Ahhoz tudok visszakanyarodni, amit kiemeltem a Velence ellen. Azon az egy-két területen, ahol szerettünk volna előrelépni, ott látszódtak és mutatkoztak biztató jelek. Ezt egyébként a Celje ellen is lehetett látni. Nagyon-nagyon nehéz, hogy folyamatosan felforgatott szerkezetben kell játszani. A Celje ellen három-négy játékos nem a posztján szerepelt. Például ott tartottunk, hogy Dubei Debóra 25 percen át ötös poszton játszott. Hiába mondjuk, hogy jól védte a magas poszton szereplő vékony celjei játékost, de neki nem ez lesz a feladata. Ezért nehéz 100%-ig kihasználni ezeket a mérkőzéseket, mert teljesen másfajta dolgokat kellett csinálnunk. Bízom benne, hogy hamarosan véget ér ez a sérüléshullámunk és tudunk teljes kerettel, rendes szerkezetben edzeni, játszani.

Fotó: ŽKK Cinkarna Celje

Hirdetés