Vereséggel hangolt a Girona a soproni vendégjátékra
:
:
A Sopron Basket csütörtökön az Euroligában a Gironát fogadja. A spanyol bajnoki címvédő nagy csatában elveszítette vasárnapi bajnokiját.
A Girona 55-53-as vereséget szenvedett az IDK Gipuzkoától. Az első negyed végére 15-6-ra lépett el az IDK Gipuzkoa és a fáradtan mozgó riválisuk ellen gyakorlatilag a végjátékig őrizték az előnyüket. A Girona három perccel a vége előtt 48-48-nál egyenlített. Sőt, 50-48-nál a vezetést is átvette. Ekkor azonban még két perc volt hátra.
A csapatok fej-fej mellett haladtak. Hat másodperccel a vége előtt Sonja Petrovic révén 53-53-nál ismét utolérte riválisát a Girona. A dudaszó pillanatában azonban Joyce Cousseins-Smith megszerezte a győzelmet az IDK Gipuzkoának. A Girona keretében a 10-10 pontos Araujo és Elonu voltak a legeredményesebbek.
A további eredményeket tekintve Simon Zsófiáék sikeréről, illetve a Valencia győzelméről írtunk. A Salamanca simán nyert a Bembibre otthonában. A Gernika pedig 10 ponttal győzött Tenerifén.
Eredmények
SPAR CITYLIFT GIRONA – IDK GIPUZKOA 53-55
QUESOS EL PASTOR – DURÁN MAQUINARIA ENSINO 73-79
VALENCIA B.C. – RPK ARASKI 64-62
CADI LA SEU – CAMPUS PROMETE 61-81
EMBUTIDOS PAJARIEL BEMBIBRE PD – PERFUMERIAS AVENIDA 39-93
CIUDAD DE LA LAGUNA TENERIFE – LOINTEK GERNIKA BIZKAIA 62-72
MANN-FILTER CASABLANCA – NISSAN AL-QÁZERES EXTREMADURA 66-57