Hirdetés
Magyarország

Veszélyben a ZTE élvonalbeli indulása



:

:

Hirdetés

Veszélybe került a ZTE NKK élvonalbeli indulása. A klubnál jelen pillanatban nem tudják tervezni a következő szezont – derül ki a Zaol.hu portál összeállításából.

Tóth László, a ZTE NKK ügyvezetője a Zaol.hu portálnak elmondta, hogy a tavalyi évet még le tudták zárni, de a koronavírus-járvány okozta gazdasági következmények érintik a klubok.

Sajnos régi partnereink között is van olyan, aki most nem tud támogatást adni, ezzel pedig a költségvetésünk jelentős százaléka csúszott ki a lábunk alól. A város az eddigi támogatását biztosítja, és vannak más támogatóink is, csakhogy ez kevés… Még az MKOSZ által biztosított támogatással együtt is. Lutriba nem szeretnénk belemenni. Januárra van ugyan ígéret, hogy más forrásból is újra kapunk támogatást, ám azzal a megjegyzéssel: ha a helyzet olyan lesz…

– nyilatkozta a ZTE NKK ügyvezetője.

Török Róbert elnök kijelentette, hogy jelenleg nincs pénz a szezonkezdetre, így nem neveznek az új bajnokságra sem. 26 év után maradhat élvonalbeli női csapat nélkül Zalaegerszeg.

Ha marad a jelenlegi helyzet, akkor nem nevezünk az új bajnokságra, s ki tudja, hogy mikor lesz megint újra A csoportos női kosárlabdacsapata a városnak . Huszonhat éve vagyunk ott a legjobbak között, és klasszikus csapatsportágakban a megye egyetlen jelenlegi élvonalbeli női együttese a miénk. Megtehetnénk, hogy elindulunk egy fiatalokból álló együttessel, aztán vagy kiesünk, vagy sem, és egy évvel később újra jó csapatunk lehet. Ám most nincs pénz a szezonkezdetre sem.

– összegzett a klub elnöke elnöke a Zaol.hu portálnak.

Egy héttel a nevezési határidő előtt még nem adták fel a reményt Zalaegerszegen. “Ebben a helyzetben nem lehet felelősségteljesen szerződést kötni, ugyanis a költségvetésünk jelentős százaléka majd csak a jövőben áll rendelkezésre. Természetesen az utolsó pillanatig próbálkozunk, hátha pislákol még valami fény. De nem szeretnénk, ha partnereinkben olyan érzet alakulna ki, hogy számon kérjük őket a pillanatnyi helyzet miatt. Egyszerűen most ez az igazság, hiányzik még az az összeg, amivel egy teljes szezont tervezhetnénk.” – jelentette ki Tóth László, a ZTE NKK ügyvezetője.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Hirdetés