Hirdetés
Archivum

Világbajnokságról a soproni Európa-bajnokságra



:

:

Hirdetés

Csütörtök óta Sopronban készül az U18-as A-divíziós Európa-bajnokságra a magyar válogatott.

Balogh Judit együttesének sûrû nyara van, hiszen az Udinében rendezett U19-es Világbajnokság után mindössze öt nap áll rendelkezésre a regenerálódásra. Szombaton már az Európa-bajnokságon Törökország ellen lépnek pályára a lányok. Hétfõn érkezett haza Olaszországból a magyar küldöttség és egy rövid pihenõ után csütörtökön Sopronban folytatódott a közös munka.

Béki Gábor a válogatott technikai vezetõje lapunknak elmondta, hogy egy változás történt a keretben, amivel elõzetesen is számolni kellett. Török Ági már az U18-as korcsoportba nem fér bele, így a helyét Kovács Kitti veszi át. Kovács kint volt a Világbajnokságon a csapattal, a társaival készült, nem idegen számára a közeg.

Udinében a 9. hely sorsáról döntõ mérkõzésen a harmadik negyed elején le kellett cserélni Gereben Líviát, aki már nem is tért vissza azon a találkozón. Válogatottunk technikai vezetõje elárulta, hogy szerencsére nincsen komoly sérülés. Számíthat a szakmai stáb Gereben játékára. Összességében is elmondható, hogy a magyar keret sérülés nélkül, jó hangulatban és bizakodva várja az Európa-bajnokságot.

A válogatottunk a soproni tornán a B-csopotba került, ahol Törökország, Lettország és Görögország lesznek a riválisok. A lebonyolítás a FIBA tornákon megszokott rendben zajlik. Ez azt jelenti, hogy mind a 16 csapat a nyolcaddöntõben folytatja. Itt az A-csoportból kapunk ellenfelet, ahol Spanyolország, Szerbia, Svédország és Horvátország szerepel.

A magyar válogatott programja

Augusztus 5., szombat
18:15 Magyarország – Törökország

Augusztus 6., vasárnap
18:00 Lettország – Magyarország

Augusztus 7., hétfõ
18:00 Görögország – Magyarország

Hirdetés