:
:
Péntekrõl szombatra virradóra három kiemelt találkozót rendeztek a WNBA alapszakaszában. Varázslatos játéknap volt, mely egyben nagyon komoly tanulságokkal szolgált. Ezeket próbáltuk összegyûjteni.
Fotó: WNBA
Kezdõdött a játéknap a címvédõ Seattle Storm sikerével, akik Breanna Stewart, Sue Bird és vezetõedzõjük Dan Hughes nélkül kezdték az évadot. A hazai szezonnyitón extrán játszottak, majd viszonylag simán alulmaradtak a Minnesota Lynx otthonában. Ezúttal ismét azt az arcukat mutatták, mint múlt héten szombaton. Natasha Howard 19 ponttal és 14 lepattanóval zárt, míg Jordin Canada 12 egységig jutott. Ezek az adatok szerepelnek a címlapokon, de igazából a Storm védekezése volt nagyon rendben.
A félidõig úgy építették fel a nagy elõnyüket, hogy teljesen kiszorították a palánk alól a Dream játékosait. Az Atlantának el kellett kezdeni kívülrõl dobálni, ami nem a jellemzõ játékuk. Képtelenek voltak betörni, agresszívak lenni támadásban, ennek köszönhetõ, hogy a félidõig mindössze 4 büntetõt harcoltak ki. A másik oldal eközben 18-at. Természetesen a Dream hívei elõvették a játékvezetõket, de nem ezen múlt. A csapatuk végül 32,9%-os mezõnymutatóval zárt. Ez nagyon kevés. Eközben a Storm 43,5%-ot hozott.
A Seattle összességében tökéletesen reagált eddig a hiányzókra. Howard bizonyítja, hogy alkalmas vezérnek és a védekezésük felfrissítése lehetõvé teszi, hogy a kiesõ pontokat ellensúlyozzák. Lesznek vereségek, hiszen ha nem kellõen kemények, mint a Lynx otthonában a hét elején, akkor látszódnak a szerkezetbeli hiányosságok. A Dream nem lehet elégedett. Már a szezonnyitón is döcögött a gépezet. A tavalyi kemény, hatékony védekezésük most csapkodásba ment át.
A Los Angeles Sparks-ra sokan voltak kíváncsiak a csalódást keltõ rajt után. Candace Parker, Maria Vadeeva és az idõközben szintén megsérülõ Alana Beard nélkül is verték a Connecticut Sun-t. A Sparks-nál az Ogwumike-testvérpár, Chelsea Gray, Sydney Wiese és Alexis Jones kezdett. A kezdeti hibák után Jones helyére Tierra Ruffin-Pratt került és vele nagyon jól nézett ki a csapat. Az “x-faktor” Sydney Wiese lett azonban, aki hasznos védõmunkával segítette a csapatot. Ki gondolta volna, hogy ilyen hamar lesz 30 perc feletti meccse.
Chiney Ogwumike Las Vegasban komoly csalódást okozott. Volt csapata ellen viszont megmutatta, hogy mire képes. Nneka Ogwumike és Chelsea Gray szokásosan klasszis teljesítménye mellé kiváló ütemben jöttek a villanásai. Ez már az a Sparks, amit vártunk. Mindössze 10 eladott labdájuk volt, rávilágítva, hogy a csapatjátékuk egyre jobban formálódik. Sokan bírálták Derek Fisher-t, de erre az estére kiválóan felkészítette csapatát. Térjünk rá a Sun alakulatára, akiknél Jonquel Jones még úgyis 16 pontot, 22 lepattanót tett a közösbe, hogy Wiese komoly munkát végzett rajta. Alyssa Thomas sérülés miatt kevesebbet tudott vállalni, de így is meccsben tudtak maradni. Egy kicsit jobb mezõnymutatóval (30,8% zártak végül), akár lehetett volna esélyük.
A végére maradt a Phoenix Mercury és a Las Vegas Aces rangadója, amit a kiemelkedõ magyar érdekeltségû egyéni teljesítmények miatt részletesen kitárgyaltunk. A Mercury-nál vegyesek lehetnek az érzések. Extázist hozott a péntek este, ahol az extrán rutinos kezdõötös minden tagja 32-37 perc között játszott és kétszámjegyû ponttal zárt. A padról és az újoncoktól viszont nagyon kevés segítséget kaptak. Tekintve, hogy Diana Taurasi visszatérésére még várni kell és Turner hamarosan érkezik válogatottunkhoz, ez a felállás igen sok kérdõjelet vet fel. Ha nem kapnak segítséget a sztárok, akkor tartósan eredményesen menetelni rendkívül nehéz.
Az Aces-nél bemutatkozott Liz Cambage (14 perc, 13 pont, 2 lepattanó). Három hosszabb periódusban tesztelte Bill Laimbeer. Motiváltan szállt be, akarta tenni a dolgát és ezt jó látni, mert ilyenkor csodákra képes. Mellette viszont A’ja Wilson nagyon gyengén teljesített. A 19 mezõnykísérletébõl négy lett sikeres. Griner mellett levegõt sem kapott. Laimbeer nemes egyszerûséggel azt mondta, hogy ilyen rosszul még soha nem látta játszani. A csapatuk erejét mutatja, hogy így is szorossá tették a derbit. A döntõ pillanatokban csúsztak be olyan pontatlanságok, amik elkerülhetõek lettek volna. A vereség ellenére tehát az Aces sem lehet maradéktalanul csalódott.