Villámértékelés DVTK – Olympiacos találkozó után
:
:
Az Aluinvent DVTK 59-54-re legyőzte az Olympiacos-t az Európa Kupa rájátszás első fordulójának első mérkőzésén. Az összecsapást követően a klub honlapján Cziczás László, vezetőedző értékelt.
Nagyon intenzív mérkőzést játszottunk a kiváló erőkből álló Olympiacos ellen. Mindkét csapat megszenvedett a másik ellen. Az első félidőben döcögősebb játékot nyújtottunk, ami talán annak is betudható, hogy két órát tudtunk edzeni ebben a csarnokban. Így sikerült edzői pályafutásom egyik legpontszegényebb negyedét produkálni. Örülök annak, hogy kevésbé jó játékkal is győztünk, ez némi lélektani előnyt nyújt számunkra a visszavágó előtt. Köszönjük a Don Bosco Sportközpont segítségét, és Kazincbarcika szíves vendéglátását.
– mondta Cziczás László. Az Aluinvent DVTK legközelebb vasárnap a TFSE ellen lép pályára. Az Olympiacos elleni párharc visszavágóját január 9-én rendezik.