Villámértékelések a Cegléd – Győr összecsapást követően
:
:
A vasárnapi játéknap záró mérkőzésén az UNI Győr – MÉLY-ÚT 80-72-es sikert aratott a VBW CEKK Cegléd otthonában. Értékelések a találkozót követően.
VBW CEKK Cegléd – UNI Győr – MÉLY-ÚT 72-80 (17-23, 10-20, 26-20, 19-17)
Gabriel Carrasco (vezetőedző, VBW CEKK Cegléd): 21 eladott labdával nem lehet meccset nyerni, hiszen ez 1 lehetőség az ellenfélnek a pontszerzésre. Szerencsére a védekezésünk a második félidőben már jó volt, így ezzel együtt is szorosabbá tudtuk tenni a végét, de a sok korábbi hibát már nem tudtuk kijavítani.
Milos Pavlovic (vezetőedző, UNI Győr – MÉLY-ÚT): Folyamatosan tudtuk azt játszani, amit elterveztünk. Számítottunk rá, hogy a Cegléd a szünet után mindent egy lapra feltéve fog rohamozni, de próbáltunk higgadtak maradni. Bár sok esetben hagytuk, hogy tiszta dobóhelyzetbe kerüljenek, de nem kapkodtunk, így végig előnyben játszva nyertük meg a meccset.
Kristina Higgins (VBW CEKK Cegléd): Az első félidőben nagyon rossz ritmusban játszottunk. A másodikban már jó volt a védekezésünk és ekkor fel tudtunk zárkózni, de túl nagy volt a hátrány. A jövőben már az egész meccseket kellene úgy kezdeni, mint most a második félidőt.
Sandra Ygueravide (UNI Győr – MÉLY-ÚT): Jól kezdtünk, jó ritmusban tudtunk játszani s szerencsére működött, amit elterveztünk. A szünet után tudtuk, hogy megpróbál felzárkózni a hazai csapat, de figyeltünk, hogy ekkor se kezdjünk kapkodni, nyugodtak maradtunk és nem is adtuk ki a kezünkből a mérkőzést.
Forrás: kosarsport.hu

Fotó: kosarsport.hu
