Villámértékelések a Csata csütörtöki sikere után
:
:

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata
Megszerezte első győzelmét az Európa Kupa főtábláján a Ludovika-FCSM Csata. Az orosz Nika Syktyvkar-t hosszabbítást követően 82-77-re legyőzte Tursics Krisztián együttese. Nézzük, hogy miként értékeltek a főszereplők.
Lelik Réka 33 perc alatt 22 pontot ért el, a 14 mezőnykísérletéből 9 sikeres lett. 3 szerzett labdát, 2 lepattanót és 2 gólpasszt jegyeztek fel a statisztikai lapjára.
“Nem kell sok mindent mondanom. A legfontosabb, hogy nyertünk, megszereztük az első győzelmünket az Európa Kupában. Az ellenfél magasabb erősebb és erősebb volt. A harciasság miatt, amit ma a pályán mutattunk, le a kalappal a csapat előtt.” – nyilatkozta Lelik Réka a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.
“Hatalmas gratuláció a csapatomnak!” – kezdte értékelését Tursics Krisztián. “Ilyen küzdeni akarással ezt a mérkőzést ahogy egységben lejátszottuk, az mutatja, hogy elképesztő győzelmet arattunk. Tudtuk kompenzálni azt a magassági és lepattanó fölényt, amivel az ellenfél rendelkezett. Végig mérkőzésben voltunk, mondhatom kontrolláltuk a mérkőzést.” – fogalmazott a Csata vezetőedzője.
Az, hogy a két győztesen megvívott selejtező után a csoportban is tudtunk nyerni, hatalmas nagy dolog. Az egész klub és a csapat számára. Le a kalappal a játékosaim előtt. Ha így tudunk küzdeni, védekezni és az eladott labdák számát lecsökkenteni, akkor bárki ellen lehet esélyünk. Tudunk egy sztárcsapat ellen is ilyen kiválón kosárlabdázni. Ezen az úton kell haladni és ezt kell folyatni. Hatalmas nagy győzelmet arattunk hazai pályán.
– összegzett Tursics Krisztián.

Fotó: Szilágyi Dénes / Ludovika-FCSM Csata
