Hirdetés
Magyarország

Villámértékelések a PEAC-Pécs felkészülési mérkőzései után



:

:

Hirdetés

Csütörtökön és pénteken is pályára lépett a PEAC-Pécs. Előbb a ZTE NKK felett aratott 84-65 arányú győzelmet Csirke Ferenc együttese, majd a PINKK-Pécsi 424-et múlták felül 86-67-re.

A klub Facebook oldalán megjelent videós riportban Csirke Ferenc vezetőedző és Sarok Nikolett értékelték a találkozókat.

“Közeledik a bajnokság kezdete, kezdtünk készen lenni a startra és ennek tudható be abszolút.” – mondta a PINKK ellen elért 17 pontjáról Sarok Nikolett. “Csütörtökön volt egy kicsit rosszabb mérkőzésünk, most mindenkinek jobban kellett koncentrálni. Ennyi a titka, készülünk a rajtra. Haladunk lépésről lépésre és dolgozunk. Azt gondolom, hogy meg fogja hozni a gyümölcsét.” – tette hozzá.

Csirke Ferenc a védekezést méltatta a klub Facebook oldalán.

Voltak bíztató jelek, főleg annak fényében, hogy csütörtökön is játszottunk egy edzőmérkőzést. Én azt vettem észre, hogy most frissebbek voltak a lányok. Ez pozitívum. Nagyon sok pozitívumot láttam, főleg védekezésben javultunk. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem lenne jó, ha lenne még két-három hét a bajnoki rajtig. Ezt azért mondom, mert természetesen tudtuk, hogy mikor kezdődik a bajnokság, de nagyon sok edzőmérkőzésünk elmaradt. Jó lenne, ha élesben tudnánk csiszolni a játékainkat. Ez így alakult, de mindenkinek így alakult. Én úgy érzem, arra felkészültünk, hogy olyan állapotban várjuk a bajnoki rajtot: tudjunk mérkőzéseket játszani, tudjunk mérkőzéseket nyerni.

– mondta a PEAC-Pécs vezetőedzője.

Fotó: PEAC-Pécs Facebook