Hirdetés
Magyarország

Villámértékelések a Sopron Basket Euroliga elődöntője után



:

:

Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket

Hirdetés

Sokáig emlékezetes küzdelemben női kosárlabda Euroliga Final4 elődöntőjében a Sopron Basket 74-69-re legyőzte a Perfumerias Avenida Salamancát. A Sopron Basket honlapjának segítségével nézzük, hogy miként értékeltek a főszereplők.

Perfumerias Avenida Salamanca – Sopron Basket 69-74 (13-22, 18-25, 21-17, 17-10)

Beszámoló ITT

Gáspár Dávid (vezetőedző, Sopron Basket): Nagyon boldog vagyok, különösen a csapat kiegyensúlyozott játéka végett. Ez vezetett a sikerhez. Nagyon jó csapategységet mutattunk, ezt kell fenntartani. Boldogok vagyunk, de vannak még céljaink, ennek megfelelően megyünk tovább. Gratulálok a Salamancának is, nagy kihívás volt ellenük játszani. Örülünk, hogy vissza tudtunk vágni a tavalyi vereségért.

Jelena Brooks (Sopron Basket): Nagyon boldog vagyok, hogy másodiknak nyilatkozhatok, mely azt jelenti, hogy győztünk! Elképesztő mérkőzés volt! Az elejétől fogva nagyon koncentráltak voltunk, követtük, ami terveztünk támadásban. A csapat, az edzők, a stáb, a szurkolók, mindenki, aki ma értünk szorított 40 percen át egyként lélegzett. A végére kicsit elfáradtunk, de védekezésben fókuszban tudtunk maradni, mely meghozta a sikert.

Roberto Iniguez (vezetőedző, Perfumerias Avenida Salamanca): Rosszul, puhán kezdtünk, de a második félidőre büszke vagyok. Lehet, hogy nem voltunk a legjobb állapotban ma, sok meccsünk volt az elmúlt időszakban, egy nagyon nehéz szezon van mögöttünk. Nagy siker az is, hogy itt lehetünk, de természetesen csalódott vagyok. A következő mérkőzésekre javítanunk kell azon, ahogy egy mérkőzést el kell kezdeni. Gratulálok a Sopronnak, nagyon szervezett játékot nyújtottak, főleg az első félidőben! Ma ők voltak a jobb csapat.

Kahleah Copper (Perfumerias Avenida Salamanca): Rosszul kezdtük a találkozót, de a szünet után már a kellő agresszivitással léptünk fel. Két különböző csapat volt a pályán a két játékrészben. Ez egy jó lecke volt számunkra, hogyan kell egy mérkőzést elkezdeni.

Hirdetés