Hirdetés
Magyarország

Villámértékelések a Szekszárd – DVTK rangadó után



:

:

Hirdetés

A hazai élvonalban vasárnap egy mérkőzést rendeztek, melyen az Atomerőmű KSC Szekszárd 67-57-re verte az Aluinvent DVTK-t. A hunbasket.hu segítségével villámértékeléseket olvashatunk a találkozóról.

ATOMERŐMŰ KSC SZEKSZÁRD – ALUINVENT DVTK 67-57 (19-19, 18-10, 19-12, 11-16)

Beszámoló ITT, Statisztika ITT

Djokics Zseljko (vezetőedző, Atomerőmű KSC Szekszárd): Ebben a szezonban minden mérkőzés felér egy ünneppel, főleg, ha szurkolók előtt rendezhető. A bajnokság elején vagyunk még, van hova fejlődnünk. Győztünk, de a hárompontosokat rossz százalékkal dobtuk, hiányzott Zala Friskovec, aki egy-egy triplával kihúzott volna minket a gödörből, amikor abba belekerültünk.

Völgyi Péter (sportszakmai igazgató, Aluinvent DVTK): Két dolog miatt szenvedtünk vereséget annak ellenére, hogy jól kezdtünk. Sok támadólepattanót engedtünk az ellenfélnek és sok olyan labdát adtunk el, ami higgadtabb játékkal kiküszöbölhetőek lettek volna. Ennek fényében teljesen megérdemelt a Szekszárd győzelme.

Erica McCall (Atomerőmű KSC Szekszárd): Nagyon erős, fizikális játékkal nyitottunk, és az első pár perc után sikerült is eredményesnek lennünk ezzel a játékstílussal. Nagyon büszke vagyok rá, hogy fel tudunk állni az ilyen hullámvölgyekből, amire valószínűleg még nagy szükség lesz a szezon során.

Fotó: Jantner Zsolt / Atomerőmű KSC Szekszárd

Hirdetés