:
:
Ahogy arról nagy terjedelemben hírt adtunk, a magyar válogatott 88-84-re legyõzte Szlovéniát a 2019-es Európa-bajnokság elsõ játéknapján a szerbiai Nisben. Az összecsapás után röviden értékeltek a fõszereplõk, melyet az MTI munkatársai gyûjtött csokorba.
Fotó: FIBA.Basketball
Forrás: MTI
Székely Norbert elégedetten érkezett a sajtótájékoztatóra, és elsõként a hitrõl beszélt:
“Hittünk magunkban és egymásban, egy pillanatig sem adtuk fel, ez volt a kulcs. Nagyon rossz felkészülésen vagyunk túl, nem ismertük egymást eléggé, de most megvolt a ritmus, és remek betöréseket mutattunk be. A szlovénok kiválóan játszottak, talán kicsit szûk volt a rotációjuk” – mondta a szövetségi kapitány hozzátéve, a csapat extra teljesítményt nyújtott az utolsó öt percben.
Raksányi Krisztina csapatkapitány is gratulált az ellenfélnek, hangsúlyozva, hogy nagyon kemény meccsen vannak túl.
“Büszke vagyok arra, hogy kétszer is visszajöttünk több mint tízpontos hátrányból, ez igazi csapatmunka volt. Az is kellett a gyõzelemhez, hogy a második félidõben végre mi szedtünk sok lepattanót” – jelentette ki a Gyõr kosarasa.
Damir Grgic, a szlovénok szakvezetõje elismerõen beszélt a magyarok kitartásáról:
“Teljesen megérdemelten nyertek, okosan játszottak, a hajrában pedig kulcsfontosságú dobásokat vállaltak el sikeresen. A védekezésünkkel végig gond volt, sajnos rövid a csapatom, kevés embert tudok forgatni, Lisec kidõlése pedig megpecsételte a sorsunkat” – fejtette ki.
Nika Baric csapatkapitány elsõként szintén a magyarokat méltatta:
“Nem voltunk elég jók, az ellenfél a 10-0-ás és 8-0-ás rohamunkból is felállt. Igazságos eredmény született, mi bárkit meg tudunk verni, de ma kevés volt a játékosunk. Holnap megpróbálunk nyerni a törökök ellen” – fûzte hozzá az Euroliga-bajnok Jekatyerinburg légiósa.
A második fordulóban Olaszország lesz a magyarok ellenfele pénteken 18.30 órakor.
