Hirdetés
Magyarország

Villámértékelések a szövetségi döntés után

Hirdetés

Kedden a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége befejezettnek nyilvánította a 2019/2020-as versenyszezont.

Az MKOSZ kikérte a csapatok álláspontját, ahol a beérkezett vélemények alapján döntő többséget kapott az a javaslat, hogy a bajnokságokat az eddigi eredmények alapján fejezzék be. Az elnökség ezt követően úgy határozott, hogy bajnokot nem hirdetnek, mint ahogyan kieső sem lesz idén. A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban nem hoztak most határozatot – olvasható a hivatalos közleményben.

Megkérdeztük az összes élvonalbeli és B-csoportos klubot a férfi és a női szakágban. Az összhang a befejezés mellett majdnem 100% volt. A csapatok ebben a helyzetben megértették, hogy az egészség a legfontosabb és mi is figyeljünk arra, hogy a legkevesebb kontakt legyen az országban. Mi a sport kapcsán hozott döntésen keresztül tudjuk ezt biztosítani.

– mondta az M4 Sport hírösszefoglalójában Szalay Ferenc, az MKOSZ elnöke.

A női szakágban, mindössze négy meccs hiányzott volna az alapszakasz lezárásához. Ahogy nemzetközi összefoglalónk mutatja, ahol már lezárták a bajnokságokat, döntő többségében bajnokokat is hirdettek. Itthon erre nem került sor és a nemzetközi kupaindulásokról sem döntöttek még az illetékesek. Azt viszont hozzá kell tenni, hogy ezt más bajnokságok szervezői sem tették meg.

Az alapszakasz tabelláját nézve a Sopron Basket 21 lejátszott mérkőzés után 20 győzelemmel és 1 vereséggel állt az élen. Az Aluinvent DVTK és az Atomerőmű KSC Szekszárd  17/5-ös mutatóval követte a második, illetve a harmadik pozícióban. Az egymás elleni eredmény a miskolciaknak kedvezett. Az NKE-FCSM Csata pedig 15/6-os mérleggel tette teljessé az első négyet.

“Őszintén megmondom amiatt, hogy nem hirdettek bajnokot, én nagyon csalódott vagyok.” – fogalmazott az M4 Sportnak Fegyverneky Zsófia. “A női bajnokságban az alapszakasz szinte lezárult és egész évben egyszer kaptunk ki. Nem hiszem, hogy bárkinek megfordulna fejében, ha ez alapján hirdetnének bajnokot, az nem lenne reális. Én ezt vártam, hogy fogunk női vonalon bajnokot hirdetni, mivel az alapszakaszt szinte lezártuk.” – nyilatkozta a Sopron Basket csapatkapitánya szintén az M4 Sport hírösszefoglalójában.

Fotó: MKOSZ – Rébay viktor