Hirdetés
Archivum

Visszatekintés a 3×3-as Egyetemi Világligára – Boros Zoltánnal beszélgettünk



:

:

Hirdetés

November 15. és 18. között rendezték a kínai Hsziamenben a 3×3-as Egyetemi Világligát, ahol a TF együttese bravúros teljesítménnyel egészen a negyeddöntõig menetelt. Boros Zoltán vezetõedzõt kértük arra, hogy tekintsen vissza a torna történéseire.

Nem volt könnyû helyzetben a tornán a TF gárdája, hiszen Kováts Gabriella az eseményt megelõzõ utolsó ANB mérkõzésen bokasérülést szenvedett. Már nem lehetett módosítani a leadott játékoslistán, így a Világligát Karlócai Julianna, Miháczi Diána és Varga Barbara összeállításban három fõvel csere nélkül játszotta le a magyar együttes. Beszélgetésünk elején arról érdeklõdtünk Boros Zoltánnál, hogy miként lehetett felkészíteni egy ilyen helyzetre a csapat tagjait.

„Lelkileg kellett felkészíteni a lányokat. A 3×3-as játékban egy ilyen négynapos sorozatterhelésben a folyamatos koncentráció és figyelem nagyon megerõltetõ. Állandó cserére szükség van. Bármikor, amikor áll a játék lehet cserélni és ilyenkor akárcsak fél percre le tud ülni, ki tudja magát fújni, ihat valamit a játékos. Mindenképpen arra kellett ráhangolódni fejben, hogy erre most nem lesz lehetõség, csere nélkül kell a tornát teljesíteni.” – fogalmazott a szakvezetõ.

A TF három gyõzelemmel és két vereséggel zárt. Mindhárom gyõzelem szoros, egylabdás végjátékban született. A csoportküzdelmek során elõbb hosszabbítás után sikerült felülmúlni az új-zélandi Lincoln Egyetem csapatát, majd nagy csatában a szenegáli ISEG alakulatánál is jobbnak bizonyultak a mieink. Ezeket a sikereket így idézte fel Boros Zoltán a beszélgetésünk során:

„Az elsõ meccsen az új-zélandiak ellen rögtön hosszabbításban tudtunk nyerni. Ez nagy lökést és hitet adott a lányoknak, hogy három fõvel is sikeresek lehetnek. Aztán ki kell emelni, hogy a szenegáli egyetem ellen ötpontos hátrányból fordítva Miháczi Diána utolsó másodperces találatával sikerült megszerezni a gyõzelmet, ami szintén egy lelki pluszt jelentett. Ezzel ráadásul, amit akartunk, azt elértük. A harmadik csoportellenfelünk a kínai csapat, amelyik a végsõ gyõztes is lett, kiemelkedett a mezõnybõl. A 21-11-es vereség reális volt velük szemben, így tudtuk, hogy a második hely, ami valójában elérhetõ számunkra.” – összegzett a vezetõedzõ.

A csoport második helyérõl a nyolcaddöntõben egy újabb szenegáli rivális érkezett. Az UNIDAF ellen nagy csatában 13-10-es gyõzelmet ért el a TF. Ezzel jutottak a legjobb nyolc közé a mieink, ahol végül a Ljubljanai Egyetem jelentette a végállomást.

„Egyértelmû, hogy elfáradt a csapat. Védekezésben még a maximálisat tudtuk nyújtani, csak 13 pontot kaptunk, ami nagy dolog. A szlovénok ugyanis toronymagasan nyerték a saját csoportjukat, mindenki más ellen 19-20 pontot értek el addig. A dobások koncentrációját nézve viszont elfogyott az energia. Nehezen tudtunk belelendülni, így viszonylag simán kikaptunk. Amikor ilyen komoly ellenféllel játszik egy csapat, akkor kiütközik a csere hiánya. Összességében hatalmas sikernek tartom ilyen körülmények között ezt a szereplést. Ezzel ráadásul értékes ranglista pontokat is szereztünk, amik már különösen számítanak az olimpiai kvótaszerzõ idõszak miatt.” – mondta Boros Zoltán.

A TF a Világligán mutatott remek teljesítményén felül hazai porondon toronymagasan nyerte az Egyetemi Bajnokságot, majd nyáron Coimbrában az Európai Egyetemi Játékokon is eredményesen szerepelt és 5. helyet szerzett. A beszélgetésünk végén arról kérdeztük Boros Zoltánt, hogy miben látja a csapat sikeres szereplésének a kulcsát.

„Egymásért küzdõ alázatos játékosok alkotják a csapatot. Mellettünk szól az összeszokottság is. Ez már például a harmadik ilyen világversenyünk volt Kínában. Az egypontos gyõzelmek, a hosszabbításos sikerek vagy éppen az, hogy három fõvel is oda tudtunk érni, mind-mind a rutinnak tudhatóak be. Sajnos most Kováts Gabriella nem játszhatott, pedig õ is évek óta benne van a csapatban. Neki is ez a második kínai szereplése lett volna. Tavaly nagyon jól játszott a Világligán és nyáron az Európai Egyetemi Játékokon, ahol végképp nüánszokon múlt, hogy nem jutottunk a négy közé a 16 csapatból.” – összegzett a TF szakvezetõje.

Hirdetés