Hirdetés
3x3

Visszatekintés a debreceni 3×3-as olimpiai selejtezőre – interjú Károlyi Andreával



:

:

Hirdetés

Drámai csatában maradt alul Olaszországgal szemben a debreceni olimpiai selejtező döntőjében a 3×3-as válogatott. Károlyi Andrea szövetségi kapitánnyal beszélgettünk a torna tapasztalatairól.

Induljunk a csoportmérkőzésektől. Az egyértelműen látszódott, amit előzetesen várakozásként is megfogalmaztál, hogy még keményebbé váltak a csapatok az ausztriai selejtező óta. Ez a statisztikákat böngészve is kirajzolódik.

Igen és az is látszódott, hogy a Grazból érkező csapatok fáradtak. A mi csoportunkban erősebbek, kiegyenlítettebbek voltak a mérkőzések. Ezek nem is lettek annyira szépek, bár visszanézve nem volt annyira éles a váltás Grazhoz képest, mint azt belülről edző vagy játékos szemmel elsőre éreztük. Az olaszok ága nem volt megterhelő. A keresztjáték pedig hozta, amit hozott. Született egy meglepetés az Észtország – Tajvan meccsen. Ott újratervezésre volt szükség, mert mi az észtekre számítottunk.

Nem csak ti, a lapunknál is be volt rögzítve, hogy Észtország lesz az ellenfél az elődöntőben. Mi történt szerinted az Észtország – Tajvan meccsen és ezek után hogy láttad a folytatást?

Szerintem nem vették kellően komolyan az észtek Tajvant. Meg kell tisztelni az ellenfelet minden alkalommal azzal, hogy komolyan vesszük. Ezzel saját magunkat és a közönséget is megtiszteljük. Ezt mi az elődöntőben maximálisan betartottuk és 21-9-re nyertünk. Sajnos utána nem volt elég a lendület az olasz meccsre. Az egy iszapbirkózás lett. Állítom, ha tíz alkalommal játszunk az olaszokkal, akkor kilenc alkalommal mi nyerünk. Az az egy kivétel sajnos vasárnap este volt.

Az iszapbirkózást minek tudod be? A tétnek vagy a fáradtságnak, hogy egy elképesztő 10 nap végére értek a csapatok és elfogyott az üzemanyag?

Ez vegyes. Én úgy érzem, hogy a fáradtság és a teher keveredett. Olaszok szemszögéből az, hogy idegenben telt házas közönség előtt kellett pályára lépniük egy olyan hazai csapat ellen, akiket még soha nem vertek meg tétmeccsen. Nekünk az, hogy hazai közönség előtt hazai pályán kellene kijutni az olimpiára. Magyarországon női kosárlabdázó nem élt meg ilyen terhet. Korábban magyar kosárlabdázók játszottak olimpiai selejtezőt, de külföldön. Hazai pályán még senki. Szerencsére kevés ilyen hanggal találkozok, hogy nem bírtuk fejben, de amíg nem vagyunk a játékosok helyében, addig nem lehet megítélni, átérezni, hogy ez a teher mit is jelent valójában.

Fotó: Tóth Zsombor

A forgatókönyv pedig hozta azt, ami a 3×3 sajátja. 10 perc alatt bármi lehet.

Itt valóban nincs második félidő kijavítani egy hibát. Egy hiba eldönthet hat év munkáját. Erről szól a 3×3, a szépségével és a bánatával együtt.

Amit kiemeltél terhet a döntővel kapcsolatban, én azt az elődöntőtől vártam. Ott számomra reális veszélynek tűnt, hogy győzelemből jön egy ellenfél és a nagy várakozások közepette pályára lépő hazai csapat egy kicsit elizgulja a meccset. Aztán 80 másodpercet alatt mind a négy játékos betalált és onnan egy felszabadult sima győzelem lett.

Ott tényleg megtörtént, hogy megoszlottak a terhek pontszerzésben is. Én is ezt pozitív élményként éltem meg és úgy láttam, hogy egy pluszt adhat. Minden meccs más, döntőt is egyszer játszanak a csapatok egy adott eseményen. A döntő helyzet élménye pedig minden esetben más kávéház. Nem tudok az eddigiekhez képest most mondani. Mondhatjuk, hogy a 12 pontunkból 10-et a Cyesha dobott és rajta volt a teher. Ez is benne van. Ugyanakkor extrát védekeztünk és éppen a FIBA 3×3 hozott ki egy videót Instagramon, hogy a sorsdöntő dobást is értékesítő Rae Lin D’Alie 10 dobását hagyta ki és mindössze kettőt értékesített a fináléban.

Én minden magyar eredménynél szeretem a megtett utat is nézni. Eljutottatok oda, hogy nem volt a valóságtól elrugaszkodott célkitűzés az olimpia. Ezt nem lehet elvitatni. 

Ezt én is így látom és ha belegondolunk, ez egy kis család munkája, hogy eljutottunk oda: esélyesként léptünk pályára egy olimpiai selejtezőn. Ez nagyon nagy dolog. Természetesen ha nem nyered meg, az egy elképesztő csalódás, bánat. Elsősorban magunkkal szemben, de a szervezőkkel, a szurkolókkal szemben is, akik hihetetlen hazai pályát teremtettek nekünk. Ebből kell építkezni, hogy eljutottunk oda: egy olimpiai selejtezőn mi vagyunk az esélyesek.

Fotó: Tóth Zsombor

Tudom, hogy a leghálátlanabb feladat erről nyilatkozni most, de két hét múlva jön az Európa-bajnoki selejtező. Milyen felállásban, milyen gondolatokkal készültök arra? Az olimpia adta presztízst leszámítva ugyanis legalább akkora lesz a tét, mint Debrecenben vagy Grazban.

Jövő szerdán kezdjük majd a felkészülést. A pontos felállásra még nem tudok választ adni. Sok mindent figyelembe kell venni, többek között azt is, hogy szeptemberben az Európa-bajnokság ideje alatt a nemzetközi kupasorozatok selejtezője lesz. Fel kell állni és menni kell tovább – csak ezt tudom mondani. Hogy nem sikerült elérni az olimpiát, az nem jelenti azt, hogy eljött a világ vége. Bár még pár napig biztosan ezt érezzük majd. Attól sportoló egy sportoló, hogy ilyenkor fel tud állni és küzdeni tud tovább.

A nyár további részére mik a tervek a csapattal?

Most olyan a helyzet a sportágban, hogy az utolsó pillanatokban hoznak elő FIBA 3×3 Women’s Series tornákat. Főleg így, hogy nincs nyáron semmi nagy esemény a csapat előtt, csak sikeres kvalifikáció esetén szeptemberben az Európa-bajnokság, nagyon nehéz rákészülni bármilyen tornára. Kell a játékosoknak is pihenő időt biztosítani és emiatt nem megoldás egyben tartani a csapatot végig, annak reményében, hogy hátha lesz valami verseny. Nem egyszerű a helyzet. Nem volt olyan forgatókönyv a fejünkben, hogy nem lesz elfoglaltságunk júliusban. Emiatt még nem tudok erre válaszolni.

Fotó: Tóth Zsombor

Hirdetés