Hirdetés
Magyarország

Visszatekintés a DVTK-hoz érkező Kristine Vitola spanyolországi szezonjára



:

:

Hirdetés

A héten jelentette be az Aluinvent DVTK, hogy szerződtette az elmúlt szezont Salamancában töltő Kristine Vitolát.

A 196 cm magas lett válogatott center pályafutása korábbi szakaszában már szerepelt Salamancában. A spanyol élcsapathoz tavaly a TTT Rigától tért vissza. Vitola minden bajnoki mérkőzésen és minden Európa Kupa találkozón pályára lépett. A csonka évadból még egy trófeát is magáénak tudhat. Hazánkhoz hasonlóan a márciusi leállás előtti napokban Spanyolországban is lejátszották a kupa nyolcas döntőjét és ott a Salamanca diadalmaskodott.

Fotó: elnortedecastilla.es

Vitola esetében a téli időszakban látható egy kisebb hullámvölgy, de komoly fegyvertény, hogy a brit válogatott klasszis Temi Fagbenle érkezése után is megőrizte helyét. Annak ellenére, hogy stabilan 20 perc környékén alakultak a számai, nem volt maradéktalanul elégedett. A lett válogatott júniusi médianapján ugyanazzal a kritikával illette Miguel Angel Ortega vezetőedzőt, mint ami miatt le is váltották a rutinos spanyol szakembert. Nevezetesen, hogy némileg következetlenül használta mély keretét.

Úgy tért vissza a spanyol csapathoz 2017 után Vitola, hogy többet játszhat, de ez nem realizálódott. “Összességében pozitívan értékelném a szezonomat… Az edző viszont az mondta, hogy ezúttal más lesz, mint korábban és több lehetőséget fog adni, de az ellenkezője történt. Nem tudom, hogy ő nem akart engem vagy nem bízott bennem. Én mindenesetre nem éreztem a bizalmat. Az egész egy nagy hullámvasútnak érződött. Nem tudtuk, hogy mi miért történik. A döntései következetlenek voltak.” – összegzett júniusban a többi spanyolországi csapattársához hasonló gondokat felelevenítve.

A bajnokságban 21:12 perc alatt 8,1 pontot (46,3%-os mezőnymutatóval), 4,9 lepattanót és 1,1 gólpasszt átlagolt. A leállás előtti időszakból a Valencia 82-57-es kiütését érdemes felidézni. Vitola ekkor úgy szerzett 14 pontot, hogy a 8 mezőnykísérletéből 7 sikeres lett. Az Európa Kupa menetelés során, ahol a Salamanca nagy favoritként magabiztosan haladt előre egészen a sorozat leállításáig, 10 meccsen 21,5 perc alatt 10,7 pontot (54,7%-os mezőnymutatóval), 5,3 lepattanót és 0,7 gólpasszt átlagolt. A nyolcaddöntőben a Szpartak Moszkva otthonában elért 14 pont, 12 lepattanós dupla-duplája elengedhetetlennek bizonyult ahhoz, hogy abban a párharcban már idegenben előnyt szerezzen a spanyol gárda.

Kristine Vitola egy nagyon hullámzó teljesítményt nyújtó Salamancában kiválóan meg tudta állni a helyét. A DVTK-ban rutinos légiósként meghatározó lehet magas posztokon.

Fotó: jauns.lv

Hirdetés