Hirdetés
3x3

Visszatekintés a konstancai FIBA 3×3 Women’s Series tornára



:

:

Fotó: FIBA.Basketball

Hirdetés

Múlt héten nyolcadik helyen zárt a magyar válogatott a konstancai FIBA 3×3 Women’s Series tornán. Süle Krisztina, szövetségi kapitányt kértük arra, hogy foglalja össze a torna tapasztalatait.

A Kovács Kitti, Madár Kata, Révész Boróka és Tenyér Zsófia összeállítású magyar csapat legyőzte Oroszországot a torna nyitányán, majd vereséget szenvedtek a mieink Németországtól. A csoport második helyéről jutott tovább a negyeddöntőbe a magyar együttes, ahol Hollandiával szemben maradt alul.

“Jól indult a torna. Az oroszok nem az olimpiai keretet hozták, hanem annál gyengébbet, így igyekeztünk élni a lehetőséggel. Utána a két későbbi döntőssel találkoztunk, Németországgal a csoportkör második mérkőzésén, majd Hollandiával a negyeddöntőben. Nagyon jó formában érkeztek ezek a csapatok. Pontosan kihasználták, hogy egész nyáron játékban voltak. A magyar játékosok nem játszottak ennyit, ráadásul a kluboknál elkezdődött a munka és alapozásból érkeztek, ami szintén éreztette hatását.” – kezdte visszatekintését Süle Krisztina.

“Nem volt probléma a küzdéssel, de a németek és a hollandok is akkora fölényben voltak fizikálisan, illetve játéktudásban is, hogy nem éreztem győzelmi esélyt. A németek ellen egy kicsit megadtuk magunkat, nem a küzdés hiányzott, de egy kicsit beleültünk ebbe a rossz helyzetbe. Ezt próbáltuk kijavítani másnapra a hollandok ellen és ott még a végén is volt egy pár perces fellángolásunk. Papírforma eredmények születtek végül. A tornát mindenképpen hasznosnak értékelem, fiatal csapatként továbbjutottunk a csoportból, 8. helyen zártunk és ezzel hoztunk világranglista pontokat. Tapasztalatszerzésre is jó volt és a szakmai stáb munkáját is segítette, hiszen versenyhelyzetben meg tudtuk nézni ezt a négy játékost.”

Végül Németország ünnepelhetett győzelmét. Hollandiát, Kanadát és az Egyesült Államokat előzték meg a legjobb négy között. Először nyert német csapat FIBA 3×3 Women’s Series tornát. “Folyamatosan versenyezni kell. A németeknél négyből három játékos ezt nyomja végig egész nyáron és itt van az eredménye. A rengeteg játék, tapasztalat kifizetődik, így nyertek egy erős tornát.” – tette hozzá Süle Krisztina.

Két újoncot avatott az U23-as válogatott, Kovács Kitti és Madár Kata debütált a konstancai tornán. “Látszott rajtuk, hogy régen játszottak utoljára 3×3-at. Kiválóan küzdöttek mindhárom meccsen. Az oroszok ellen ügyes megmozdulásokat láttunk, a két erősebb csapat, Hollandia és Németország ellen védekezésben nem volt probléma, de támadásban hiányzott a 3×3-hoz elengedhetetlen önbizalom, magabiztosság és keménység. Ezeket mérkőzéseken lehet megszerezni és sokkal több rutin kell, hogy eredményesebbek tudjunk lenni.” – összegzett az U23-as válogatottunk szövetségi kapitánya.

Az U23-as nemzeti csapat számára még messze nem ért véget a 3×3-as szezon. Október 11. és 15. között Ulánbátor, Mongólia fővárosa ad otthont a korosztályos világbajnokságnak, melyen a mieink is résztvevők. “A világranglista alapján nem kvalifikáltuk magunkat, de több nemzet visszamondta a tornát és így lehetőséget kaptunk. Addig igyekszünk felkészülési tornán részt venni. Erre szeptember elején Voironban lesz lehetőségünk és ott már azzal a 4-6 játékossal szerepelnénk, akikből a világbajnoki csapat is állhat. Elkezdődik az 5:5 szezon, így utána a világbajnokságig már nem tudom elkérni a játékosokat.” – összegzett Süle Krisztina.

Hirdetés