Hirdetés
3x3

Visszatekintés a pozsonyi Nemzetek Ligája forduló pénteki napjára



:

:

Hirdetés

Remek teljesítménnyel megnyerte a magyar válogatott a 3×3-as U23-as Nemzetek Ligája pozsonyi fordulójának pénteki tornáját. Süle Krisztina szövetségi kapitány értékelt lapunknak.

A magyar válogatott a csoportkörben 19-13-ra múlta felül a házigazda Szlovákiát és 17-10-re Izrael U21-es válogatottját. Végig magabiztosan játszottak a mieink. A szlovákoknak 16-6 után akadt egy felzárkózásuk, amikor 16-13-ra visszajöttek, de a csoportkörnek ez volt az egyetlen igazán rázós szakasza.

“Szlovákia ellen kezdtünk. Tisztában voltunk azzal, hogy bár nem egy technikás csapat, de brusztolósak és ha betalálnak kintről, veszélyesek lehetnek. Jól tartottuk őket. Érezhető volt, hogy az az első meccsünk, de ahhoz képest jól működtünk együtt a pályán. Volt egy két-három perces blokk, amikor visszajöttek a meccsbe. Azt nem kellett volna engedni, de összességében kézben tartottuk az irányítást. Utána természetesen felhívtuk arra a lányok figyelmét, hogy ilyen üresjáratok nem lehetek, amikor nem védekezünk megfelelően, nem szerzünk kosarat. Izrael ellen vívtuk a második meccset. Feltérképeztük őket a szlovákok elleni teljesítményük alapján. Így ők sem értek minket váratlanul. Kézben tartottuk végig az irányítást és csapatszinten bizonyultunk igazán erősnek.” – fogalmazott Süle Krisztina.

A játéknap döntőjét Csehországgal vívták a magyar lányok. Végül 14-10-es sikert ünnepelhetett a Jáhni Zsófia, Pusztai Petra, Tenyér Zsófia és Tóth Orsolya alkotta csapatunk.

“A másik csoportban a Szlovénia – Ausztria mérkőzés eredménye kicsit meglepett. Utána az osztrákok a csehek ellen javítottak, de akkor a csehek már továbbjutók voltak. Megnéztük őket és próbáltunk felkészülni belőlük. Olyan brusztolós meccsre lehetett előzetesen is számítani, ami végül lett belőle. Mindent, amire felhívtam a lányok figyelmét, hogy mi az erősségük és nekünk mit kell játszani, azt betartották. Kiemeltem azt, hogy náluk nincsen olyan magas játékos, mint Jáhni Zsófi. Őt kellett nézni a palánk alatt. Ezen felül arról beszültünk sokat, hogy csapatszinten kell jól játszani, mert nem rossz védők a csehek. Mennie kell a labdának, folyamatosan nézzük a gyors leválásokat, az üres elzárásokat, a kettő-kettőket. Leegyszerűsítve arra hívtam fel a figyelmet, hogy ne egy-egyben erőlködjünk ilyen statikus helyzetben, mert annak nem lesz jó vége. Ki-ki meccs volt, de én valahogy végig nyugodt maradtam. Belülről úgy éreztem, hogy ennek meg kell lennie. Amellett, hogy szépen támadtunk, elképesztően jól védekeztünk és ennek köszönhető a siker. Többször is utolsó másodperces kikényszerített dobásokat kellett vállalniuk a cseheknek. Büszke vagyok a csajokra!” – idézte fel a döntőt a szövetségi kapitány.

A magyar csapat legeredményesebbje Jáhni Zsófia volt, aki 23 pontot szerzett a pénteki tornán. Mellette minden játékosunk minden találkozón betalált.

“Jáhni Zsófinak ez az utolsó U23-as éve. Őt éve dolgozunk együtt, mindig ügyes volt és jól csinálta a gyors leválásokat. Idén 5:5-ben is jó szezonja volt és 3×3-ban is érezni lehetett, hogy jól működik. Főleg ezekkel a társakkal, Tóth Orsival és Tenyér Zsófival, akikkel évek óta együtt játszik. Pusztai Petra volt az újonc ebben a csapatban, de ahogy többször mondtam: ez a játék neki van kitalálva. Egy dolgot emelnék ki. Volt egy cseh játékos, aki borzasztó magasat ugrott. Akárhányszor be akarták adni neki a labdát, ott volt Petra, aki magasabbat ugrott nála. El sem hitte a végén a cseh lány. A másik, amit kiemelnék, hogy megvalósítottuk, amit legjobban szeretek, a csapatjátékot. Tehát ment a labda vagy például mindenki szerzett pontot.” – fogalmazott Süle Krisztina, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy a jó teljesítmény és a tornagyőzelem ellenére nem szabad elbízni magunkat.

“Arra készültünk, hogy ilyen teljesítménnyel kellene lehozni a tornát, de egy pillanatra sem dőlhetünk hátra. Szombaton az osztrákokkal és a szlovákokkal leszünk egy csoportban. A szlovákok továbbra is veszélyesek, ha elkapják a fonalat. Az osztrákok pedig jó szerkezetű csapat, akik megverték a cseheket. Nincs extra magasuk, de ügyesek és talán mondhatom azt, hogy technikásabbak, mint a két pénteki csoportellenfelünk. Komolyan oda kell figyelni, ha döntőt akarunk játszani és a cél nem lehet más.” – hangsúlyozta Süle Krisztina, aki egyet cserél majd a keretben. “Szombaton Tenyér Zsófi kap pihenőt és Takács Emese játszik helyette. Vasárnap pedig Jáhni Zsófi helyett lesz Kovács Kitti. Nem arról szó, hogy például Tenyér Zsófival ne lennék megelégedve, hanem szeretnék mindenkinek lehetőséget adni.”

Hirdetés