Hirdetés
Magyarország

Visszatekintés a soproni olimpiai selejtezőre – interjú Székely Norberttel



:

:

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball

Hirdetés

A magyar válogatott egy győzelemmel és két vereséggel zárta a soproni olimpiai selejtezőt. A mieink, bár legyőzték az olimpiai ezüstérmes Japánt, végül a csoport negyedik helyét szerezték, így nem sikerült kvalifikálni a 2024-es ötkarikás játékokra. Pár nappal a spanyolokkal szemben drámai módon elveszített sorsdöntő mérkőzés után Székely Norbert szövetségi kapitánnyal értékeltünk.

Hol tartasz az olimpiai selejtező feldolgozásában?

Még nagyon távol attól, hogy azt mondhassam: feldolgoztam. Borzalmasan nehezen megélhetőek a történtek, de emberek vagyunk, sportolók vagyunk és előbb-utóbb mindannyiunknak tovább kell lépni. Azt nem tagadom, hogy az elmúlt napokat végig sírtam, de tovább fogunk, tovább fogok lépni.

Ha a teljes tornát nézzük, akkor egy kettősség rajzolódik ki számomra. Van egy versenyképességi benyomás, hiszen a világranglistán előkelő pozícióban lévő riválisok ellen állt kiválóan helyt válogatottunk, sőt Japánt le is győzte. Eközben viszont a Kanada elleni beragadás vagy a spanyol meccs második félideje azt mutatja nekem, hogy mentálisan még egy lépcsőfok hiányzik.

Valószínűleg igazad van, de most is szeretném elmondani, hogy ez nem Európa-bajnokság vagy egy Albánia elleni Eb-selejtező volt. Ezzel természetesen nem megbántva a nevezett riválist. Nem szeretném ezt a kérdést túlmisztifikálni, de van olyan, hogy egy csapat át tudja lépni a saját árnyékát és van olyan, hogy nem. A spanyolok ellen mi nem tudtuk megtenni.

A Kanada elleni mérkőzést vagy éppen a japánok elleni első pár percet, ahol szintén volt egy kisebb – a szavaiddal élve – beragadás, nem mentális gátnak érzem, a spanyolt nyilván annak.

A másik két esetben az ehhez a ritmushoz, színvonalhoz, fizikumhoz való alkalmazkodást emelném ki. Idő kell, hogy képes legyen egy csapat a játékával ezt felvenni és ellensúlyozni. Ott nem tudok mentális tényezőket emlegetni és nem tudom máshonnan megközelíteni, mint olyan szempontból, hogy teljesen más karakterű csapatokkal játszottunk, olyanokkal, akikkel még nem találkoztunk.

Ennek a jele lehet, hogy idővel mindkét együttes ellen belelendült a csapat. Sőt, Japánt sikerült is legyőzni.

Én is így gondolom. Kanada ellen nem is a ritmust, hanem a fizikumot kellett felvenni. A fizikumhoz természetesen a sebesség is hozzátartozik.

Sebességben mi nem csak az európai elithez tartozunk, hanem már a világon is számottevő a sebességünk. Ezt a japánok ellen be tudtuk bizonyítani. Kanada ellen az erő dominált a fizikumból és abban nem vagyunk az elit közelében lévő csapat. Ezért volt az nehezebb.

Többet nem használom a beragadás szót, de éppen ez volt a rendhagyó a spanyol meccsben. Az visszatérő félelemként fogalmazódott meg szerintem mindenkiben, hogy a kiemelkedő tét mellett megijed a válogatott és gyorsan nagy hátrányba kerül, de pont nem ez történt.

Oda tudok visszakanyarodni, hogy nem azokkal – az előző válaszomban összefoglalt –kihívásokkal kellett szembesülnünk, mint a másik két rivális ellen. Az első félidőben hihetetlen flow-ba kerültünk. Amikor azonban az ember rájön, hogy mit érhet el, akkor előfordulhat, hogy a béklyó megköti a lábakat, a kezeket, a fejeket.

Onnantól kezdve, hogy ez a láthatatlan erő minket megfogott, nem működtek a terveink, nem voltunk pontosak és nem tudtunk abban a sebességben játszani, nem tudtuk azt a fizikalitást beletenni a védekezésbe, ami kellett volna. Ez egy fokozatos, de folyamatos visszaesést eredményezett.

Más és más mérkőzéseket vívtunk. Erről beszéltünk a torna előtt is, hogy nagy különbség van a csapatok játékfelfogása között és így az olimpiai selejtező egyes mérkőzései között is. Ez beigazolódott, ha a három játéknapot egyben szemléljük.

Említetted a „fokozatos, folyamatos visszaesést” a spanyolokkal vívott mérkőzés kapcsán és ez az érdekes ebben a helyzetben. Kerestem azt az egy pontot, amikor megfordult minden, de nem találtam. Inkább egy folyamat zajlott le. Ki tudnál emelni egy pillanatot, ami az egyértelmű fordulópontot jelentette?

Én sem tudok ilyet mondani. Sokszor elhangzott, hogy a zóna ellen megtorpant a támadójátékunk, de inkább azt mondom, hogy a védekezésünk esett vissza és nem is a teljes második félidőben.

A harmadik negyed első három percében még kiválóan védekeztünk. Utána becsúszott egy-egy hiba, elkezdtünk visszaesni és ez automatikusan magával hozta, hogy nem tudtunk olyan gyorsan játszani, mint szerettünk volna. Nehezebben jutottunk el gólokig és innentől már jött minden. Ezért nem tudok én sem egy momentumot kiemelni.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball

Nem foglak a jövőről sokat kérdezni, de egy témáról mindenképpen beszéljünk. Nem tartasz attól, hogy ez a hétvége nagy törés lesz ennek a generációnak? Egészen más ilyen módon negyediknek lenni a csoportban és lemaradni az olimpiáról, mint abban az esetben, ha most például három 20 pontos és teljesen egyértelmű vereség tanulságairól beszélnénk. Nagyon nehezen feldolgozható, ami történt.

Félek ettől – ezt le lehetne akár ezzel az egy mondattal zárni. Reális veszélye van, de remélem, hogy ezzel mindannyian meg tudunk birkózni és elmozdulni más célokkal más irányba.

Csütörtökön, amikor megjelent az aktuális világranglista, Paul Nilsen, a FIBA szakírója írt hozzá egy kommentárt. Megtisztelő, amiket írt és ez nem rólam, sőt még nem is erről a válogatottról szól, hanem a teljes magyar kosárlabdázásról. Az elmúlt években a magyar kosárlabdázás egyértelműen lépett előre. Ahogy haladunk előre, úgy egyre nagyobb célokat lehet kitűzni. Az olimpiánál pedig nincs nagyobb cél, így nyilván egy ilyen eredménynek, egy ilyen selejtező-tornának lesz hatása.

Azoknak a játékosoknak kell részt venniük a következő időszakban a válogatott munkájában, akik motivációt találnak abban, hogy jussunk ki a következő Európa-bajnokságra, legyünk ott a világbajnoki selejtezőn. Most elsőként világbajnoki előselejtező vár a csapatra, ami egy új és összetett kvalifikációs rendszer, de egyben ezzel a FIBA esélyt ad arra, hogy végre a női kosárlabdát magasabb szintre emelje.

Visszatérve a kérdésedre, mindenkinek meg kell találni a motivációt a következő évekre. Egyértelmű feladat meghatározni azt, hogy a válogatott program hogyan és kivel fog lezajlani.

Említetted a világbajnoki előselejtezőt. Most kifejezetten jól jön, hogy belátható időn belül van több mérkőzés és nagy verseny, ami célt adhat a munkának. Ráadásul, ha több mérkőzés van, akkor lehet építkezni.

Ez így van és ebben vagyunk mi jók. Azt látom, ha építkezni, szisztematikus munkát kell végezni, ami alatt lehet fejlődni, akkor a magyar válogatott jó.

Abban, hogy egy-egy mérkőzésen belül nem úgy tudunk változtatást eszközölni, ahogy elvárjuk egyébként magunktól is, van igazság. A szisztematikus munkában viszont jók vagyunk és ezt sok helyen látják, nem csak külföldön, hanem itthon is. A több meccs és az új rendszer erre egyértelműen esélyt kínál.

Hogy látod, mikor jöhet el az a pont, amikor az olimpiai selejtezőt objektíven tudod értékelni?

Nagyon nehéz azt mondani, hogy holnapután, egy hét vagy egy hónap múlva. Egyet tudok biztosan: értékelni kell, magunk miatt is és ennek van egy hivatalos útja is, hiszen az értékelést elvárja tőlünk a szövetség, a szakmai bizottság.

Akármennyire fájdalmas, vissza kell nézni és feltárni a sarokpontokat, de hogy ezt mikor lehet érzelmektől mentesen megtenni, nem tudom megmondani.

Mindenki a spanyol meccs második félidejéről beszél és erről kérdez, de a nagy egészet nézve, milyen szakmai kérdésekre kell majd a válaszokat keresni a mérkőzések elemzése során?

Ismerve magam, arra fogok választ keresni, hogy milyen irányvonal az, amivel előre lehet lépni.

Arra fogok választ keresni, hogy mérkőzésen belül hogyan tudunk nagyobb behatást gyakorolni. Hogyan tudjuk a hullámzást – mérkőzésen belül – csökkenteni és a teljesítményünket tekintve kisebb amplitúdóval dolgozni.

Ezen felül fontos kérdés, hogy tudjuk-e és ha igen, akkor, hogyan, növelni a csapásszámot. Tehát leegyszerűsítve, mivel tudjuk növelni a támadásaink számát.

Ezzel zárnám. Ha az előbb felvetett szempontokra sikerül megtalálni a választ, akkor valahol kirajzolódik a következő lépcsőfok is, amiről a bevezetőben szó volt.

Hiszek benne, hogy így van, de nem tudom hogyan alakul a jövő. Sok beszélgetés áll még előttünk. Nagyon jó tanácsot kaptam: „aludj és gondolkodj”. Mindenkinek ezt tudom válaszolni, ha megkérdeznek a jövőről: aludni és gondolkodni szeretnék, mert nem tudom megmondani mi lesz.

Fotó: Rébay Viktor / FIBA.Basketball

Hirdetés