Hirdetés
Magyarország

Visszatekintés a Szaniszló Sándor emléktornára

Hirdetés

Az elmúlt hétvégén két mérkőzést játszott a Szaniszló Sándor emléktorna keretében az Aluinvent DVTK. Előbb a MEAFC fiú U20-as  csapatát 76-75-re győzték le Földi Attila tanítványai, másnap pedig a Vasas Akadémiát 94-64-re.

Pusztai Petra az első találkozón 14, a másodikon 20 pontot jegyzett. “Jó, hogy győztünk. Ez volt a második meccsünk két napon belül.” – értékelt a Miskolc TV-nek Pusztai Petra a Vasas elleni sikert követően. “Elégedettek soha nem lehetünk, de már léptünk előre valamelyest. Védekezésben mindenképpen kell sokat javítanunk. Az elején dekoncentráltak voltunk valamilyen szinten. Sikerült a végére optimalizálni és ennek is köszönhető a nagyobb differencia a végére.”

A TFSE-MTK nem tudta vállalni a szereplést a tornán, így az első összecsapáson egy U20-as fiú csapat volt a rivális.

Ez mindenképpen egy fura szituáció. Ha valamire, akkor erre nem lehet felkészülni. Megpróbáltuk kihozni belőle a legjobbat. Az elején mi is meg voltunk illetődve egy kicsit. Felmértük, hogy mennyire lesz úgymond “bunyósabb” meccs, sokkal fizikálisabb, de nagyon korrektek voltak a fiúk, vigyáztak ránk. Hasznos edzőmeccset sikerült játszani. Lassan, de biztosan haladunk előre. Van még két sérültünk, de nagyon reméljük, hogy hamarosan tudnak csatlakozni hozzánk. Úgy lesz teljes a csapat. Remélhetőleg ennél egy sokkal jobb, sokkal biztosabb képet tudunk nyújtani. Elégedettek lehetünk az elvégzett munkával. Egy fiatal csapat a miénk. Ez az alap, hogy egymásért küzdünk. A legfiatalabbtól kezdve a legidősebbig mindenki odarakja edzésen és meccsen is a szívét, lelkét és így tudjuk egymást is hajtani.

– összegzett Pusztai Petra.

A Vasas elleni győzelmet követően Földi Attila vezetőedző is értékelt a Miskolci TV-nek nyilatkozva:

“Az ilyen meccseken elsősorban azt szeretném viszontlátni, amit edzéseken csinálunk. Másodlagos abszolút az eredmény. Egyik csapat sem készül fel ilyenkor még a másikból. Egyik csapat sem komplett. Ez még nem az a kép, ami egy élesben történő bajnoki mérkőzésen lesz. Az edzésen látottak a fontosak, hogy mennyire köszönnek vissza. Min kell javítani, hol kell javítani.” – mondta a szakvezető, majd hozzátette: “Ez volt a harmadik mérkőzésünk, amit játszottunk. Vannak visszatérő hibáink sajnos, ami nem is baj. Ezek most kell, hogy kijöjjenek és ezeket muszáj lesz orvosolnunk és jobban lejátszani.”

A pénteki és a szombati találkozókkal egy kicsit a sorozatterhelésre is hangolt a DVTK.

Ez még felkészülési időszak, itt még mindig erősebb a fizikális terhelés. A heti két meccs jellemző lesz, így fog menni a bajnokság, sőt majdnem az egész szezon. Nem egymás után lesznek a mérkőzések, de készülni kell arra, hogy kondiban bírni kell. Kimutatkoztak azok a hibák, amiken muszáj javítanunk. Ezeket kicsit átismételjük, újravesszük. Összességében a tervünk maradt, az alapján haladunk tovább, csak néha visszakanyarodunk ahhoz, amik egyelőre sajnos nem úgy működtek, ahogy kellene.

– összegzett Földi Attila.

A teljes összeállítás megtekinthető az alábbiakban: