:
:
Szeptemberben az elõttünk álló évad felvezetése mellett idõt szakítunk arra, hogy visszatekintsünk a nagyobb érdeklõdésre számot tartó nyári utánpótlás eseményekre. Sorozatunk elsõ részében Mészárosné Kovács Andreával az U18-as válogatott szakvezetõjével beszélgettünk. A magyar csapat a 13. helyen zárt a celjei A-divíziós Európa-bajnokságon. Az interjú során a torna az eseményeinek felidézése mellett nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy milyen kihívásokkal néz szembe ezen korosztály versenyeztetése.
Fotó: FIBA
Írta: Nagy Norbert
Rögtön vágjunk is a közepébe. A celjei Európa-bajnokságon megszerzett 13. hely szerinted realitás vagy egy kicsit csalódás?
Ha a kettõ közül kell választani, akkor csalódás. Nem érzem ugyanakkor akkora katasztrófának és problémának, mint amennyire ez lejött a médiában.
Azt tudjuk, hogy sérülés miatt Nagy Dorottya és Horváth Krisztina személyében két meghatározó játékos nem lehetett ott a csapatban. A kettõjük hiánya mellett miben látod a szereplés okát?
A korosztályos és a felnõtt bajnokság korai befejezése miatt a játékosok teljesen különbözõ fizikális és mentális állapotban érkeztek meg az elsõ edzõtáborba. Így, hogy a Kriszti és a Dóri is kivált, jelentõsen megváltozott a felkészülés. Dubei Debóra és Kuttor Enikõ is késõbb csatlakozott hozzánk, de összességében én nem érzem annyira tragikusnak az egésznek a végsõ kimenetelét. Az, hogy 9. vagy 13. helyezett egy csapat, nem sokat számít. Itt egy két meccsen múlhat, hogy a nyolcba kerülünk vagy kiesünk nyolcból.
Tekintsünk egy kicsit vissza a torna mérkõzéseire. Kérlek, hogy edzõi szemmel foglald össze õket.
Az Európa-bajnokságon az elsõ csoportmeccseinken a belgákat, a szerbeket legyõztük, a házigazda szlovénoktól kikaptunk. A második körben a lehetõ legrosszabbkor jött egy mélypont, ami negatív hatást gyakorolt a folytatásra. Szoros mérkõzéseken veszítettünk, ami természetesen megviselte a csapatot. Egy EB-n egy adott körben meg van, melyik a legfontosabb mérkõzés, melyiket kell megnyerni. Nekünk a második körben a Hollandia elleni volt. Mondhatnám, ha a holland mérkõzést megnyerjük, akkor…. Nem teszem, mert a kosárlabdában gyõzelem és vereség van.
A második kör gyenge teljesítménye miatt nem tudtunk a nyolcba kerülni és így célkitûzésünket teljesíteni. A továbbiakban rendkívüli mentális erõt kellett mozgósítani a csapatnak, hogy megtartsuk A-divíziós helyünket. Az utolsó két mérkõzésre mindenki számára ismeretlen helyzetbe kerültünk. Hatalmas a különbség, hogy az 5. esetleg egy 3. helyért, vagy úgymond az életben maradásért játszani. Szerintem mindannyiunk életében a két legnehezebb mérkõzésnek könyvelhetjük el e két gyõzelmet, mellyel bebiztosítottuk a következõ korosztálynak az A-divíziós tagságot a következõ Európa Bajnokságra.
Ami nekem szembetûnõ volt a tornán, hogy kétszer is 10 pont feletti elõnyrõl veszített mérkõzést a csapat, ami erre a generációra a korábbi években nem volt jellemzõ. Véleményed szerint mi változott?
Hét embert rotáltunk a mérkõzéseken. A felkészülés elõtt nyolccal számoltunk, de ezt nem tudtuk megvalósítani. Eközben az elõzõ években 9-10 játékos alkotta a rotációt. Ez alapvetõen meghatározó volt. Hét embernek nehéz 40 percig tartani ugyanazt a ritmust. Mindenesetre nem magyarázható csak ezzel, hogy nem tudtunk megtartani akár 20 pontos különbséget. Aki benne van a versenysportban azt tudja, ha egy csapat beindul, akkor megfordulhat az eredmény. Mással is megtörtént már, hogy fordított 20 pontról. Ez benne van a pakliban. Lehet fáradtság, dekoncentráció és a játékvezetõk sem álltak mindig mellettünk. Több összetevõs ennek a végkimenetele.
Az idei nyárnak is már úgy futottak neki a korosztályos válogatottak, hogy a hazai élvonalban érvényben volt a fiatalok kötelezõ szerepeltetésére vonatkozó szabály. Ennek milyen hatásai voltak a csapatra?
Ez több anomáliát mutathat. Az nem mindegy, hogy egy játékos megérdemelten vagy egyáltalán nem megérdemelten felkerül a pályára. Azért mert kötelezõen fel kell kerülni valakinek, mert a szabály ezt írja elõ, az nem biztos, hogy azt mutatja: az a játékos megfelel annak a követelménynek, ami adott esetben elvárható.
Itt, ha megnézzük a játékosokat, akkor valóban elmondható, hogy többen játszottak az A-csoportban. Viszont ha összehasonlítjuk a játékperceket az 1-8. helyért a rájátszásban és az alapszakaszban, amikor megkapták a maguk kötelezõ perceit, akkor látható, hogy jelentõsen visszaesett a rájátszásra a szerepük. Lehet mondani, hogy az edzõ az oka és lehet mondani, hogy a játékos, mivel nem felelt meg. Én azt gondolom, hogy egy játékos akkor lépjen pályára, ha a teljesítményével azt megérdemli.
Azokban az országokban, ahol az eredményesség szinten marad, gondolok itt arra, hogy az U16-os tornák után egy generációnak U18-ban is ugyanolyan kiemelkedõ eredményei vannak – például Franciaország vagy Spanyolország esetében – , mit csinálnak másként?
Sajnos ez a tendencia Magyarországon, hogy U16-ban még kapaszkodunk a kosárlabda elit mellett. Az látható, hogy az elõbb kiemelt nemzeteknél fizikálisan, atletikusan, alkatilag, szerkezetben 16 évesen még nem kiforrottak a játékosok, „csak” jó tulajdonságokkal rendelkeznek. Náluk 16-17 éves korukra a gyerekek fizikális tulajdonságokat tekintve elérik a csúcsot. Onnan már nem tudunk profitálni a késõbbiekben. Viszont mi sokkal többet meccseltetjük a gyerekeket, így 16-17 éves korukra sokkal több mérkõzés van bennünk és ennek köszönhetõen abban a korosztályban még kompenzáljuk a fizikai hátrányunkat. Én az ezzel kapcsolatos fenntartásaimat tavaly is jeleztem. Az alapján, hogy az elmúlt két évben jobban teljesítettünk, például náluk jobb fizikai adottságokkal rendelkezõ csapatok ellen is tudtunk lepattanócsatát nyerni, még nem lehet megmondani, hogy meddig tartható szinten ez az eredményes szereplés.
Kicsit játszunk el a gondolattal, hogy ha országosan szabad kezet kapnál a képzés, a versenynaptár összeállítására ebben a korosztályban, min változtatnál?
Sokkal nagyobb hangsúlyt kapna a fizikai képzés. Most sajnos óvjuk a játékosainkat olyan indokokkal, hogy fáradtak, túl fiatalok az erõsítéshez vagy, hogy nem szabad õket túlterhelni. A fizikai képzés teljesen más szakma, mint egy kosárlabda edzõé. Ellenben most azt látjuk és halljuk mindenhol, hogy vissza kell fogni abból a fizikai képzésbõl, ami régen jól mûködött, amit csináltak az edzõk és be volt építve az edzésekbe. A fizikai munka, az izomtömeg növelés rendkívül fontos. Ebben maradtunk le leginkább az elsõ nyolc csapattól. A másik az egyéni képzés jelentõsége. Az edzések, az egyéni képzés fontosságát nem elõzheti meg az, hogy egy-egy gyerek a csapatedzésben a felnõttek között teljesen más szerepkörben vesz részt. Ott egy felnõtt csapatban teljesen más felelõssége van, mint ami egy korosztályos Európa-bajnokságon vagy saját korosztályában szükséges. Néhány játékos pedig a saját korosztályos mérkõzésén sem szerepel pont emiatt, mert kiemelkedõ képességû és a nála jóval erõsebbek között versenyez.
Nagyon lesarkítva mondhatom, hogy itthon a legtehetségesebbek képletesen szólva két szék közé a pad alá esnek. Annyira óvjuk õket mindentõl, nehogy baj legyen, hogy végül ez már a fejlõdésüket gátolja?
Kicsit én is érzem azt az oldalát, hogy nagyon óvjuk mindentõl a játékosokat, éppen azért, nehogy baj legyen. Azt viszont túlzásnak tartom, hogy itthon egy tehetség két szék közé a pad alá esik. Ezen lehet változtatni, nem kell leírni ezeket a gyerekeket. Nem errõl van szó. Az az átállás, hogy a saját korosztályukból átmennek egy felnõtt csapathoz, kihat a játékosok egyéni teljesítményére. Ez jelenleg nem mûködik eredményesen.
Kicsit kanyarodjunk más területre. Az elmúlt két nyáron a lányok folyamatosan sikerben éltek, remek eredményeket értek el. Mondhatjuk, hogy ebben a szûk közegben sztárok lettek. Ehhez képest idén nyáron más célokért kellett küzdeni. Lelkileg mennyire nehéz feldolgozni ezt a helyzetet?
A felkészülés legelején tudtuk, hogy nehéz dolgunk lesz és az idei nyáron nem várható egy hasonló menetelés. Az U17-es Világbajnokság nem összehasonlítható egy Európa-bajnoksággal. Elõször szerepeltek világbajnokságon, új kihívás volt, teljesen más hangulatú rendezés és igazán különleges dolog több kontinens ellen megmérettetni magát bárkinek is. Arról nem is beszélve, hogy kettõ gyõztes hosszabbításos mérkõzéssel indítottunk.
Azt hangsúlyoznám, hogy tavaly egy B-divíziós Európa-bajnokságot nyertünk meg. Igaz, hogy egy világbajnokság után, de egy „A” és egy „B” – divíziós torna fényévekre van egymástól. Mivel tavaly a B-divízióban játszottunk, nem szembesültünk azzal 17 évesen, hogy az elithez képest hol tartunk, mert nem velük azonos csoportban szerepeltünk.
Csatlakoznék is rögtön hozzád azzal, hogy jövõre U20-ban is a B-divízióban fog szerepelni ez a csapat.
Igen, ez szomorú. Azt gondolom, megint nem fogunk reális képet kapni arról, hogy hol tartunk.
Ugyanazzal zárnám a beszélgetést, amivel az elmúlt két évben. Sokakat leginkább az foglalkoztat ezzel a generációval kapcsolatban, hogy lesznek-e olyanok, akik eljutnak profi karrierig. Tavaly azt mondtad, hogy akár 5-6 játékosnak is lehet eredményes pályafutása. Ezt tartod vagy az idei nyár esetleg árnyalta a képet?
Én biztos vagyok benne, hogy itt profi pályafutások következnek. Az persze más kérdés, hogy ki mit tekint profinak: nemzetközi szintet vagy a magyar A-csoportos szintet. Én mindig azt mondom, hogy a magyar válogatottban kell meghatározó játékossá válni. Nem állok messze az igazságtól, ha azt mondom, hogy akik az életüket ebbe az irányba terelik, azok eljuthatnak a felnõtt válogatottságig. Bennük van ez, továbbra is tartom természetesen.
