Magyarország

Visszatekintés az Eb-selejtezőkre – interjú Székely Norberttel

Szerző: Nagy Norbert

2021.11.19. 10:48

#2023 Európa-bajokság selejtező, #F1, #Székely Norbert

A 2023-as Európa-bajnokság selejtezőjének első két fordulóját rendezték múlt héten. A magyar válogatott kiélezett mérkőzést vívott Spanyolországgal, majd magabiztosan nyert Izlandon. Székely Norbert szövetségi kapitányt kértük arra, hogy foglalja össze a tapasztalatokat.

Gratulálok! Úgy vélem, hogy nagyon értékes Eb-selejtezőkön van túl a magyar válogatott.

Köszönjük szépen! Én is úgy gondolom, hogy jól reagált csapat. Jó irányt választottunk, melyhez jól illeszkedtek a játékosok. Megteremtettük magunknak a jó alapokat ahhoz, hogy legyen miről beszélni az Eb-re való kijutással kapcsolatban.

Kezdjük a spanyolok elleni mérkőzéssel. Nekem a vártnál többet adott, mivel kisebb különbség mutatkozott, mint ami a két nemzet kosárlabdázása között van.

Egyetértek. Nagyon más volt a két csapat, akikkel most találkoztunk és nagyon más felkészülést igényelt. A spanyolok elleni mérkőzésre megpróbáltunk olyan taktikai repertoárt felépíteni, ami ül. Olyan irányba terelni a meccset, ahol nekünk van egy kicsi előnyünk. Igyekeztünk olyan változtatásokat eszközölni, amivel a spanyolok zavarba hozhatóak.

Szerintem jól sikerült a felkészülés a mérkőzésre. Én is azt gondolom, hogy nagyobb a különbség a két ország csapatai között. Régen volt, amikor ennyire közel kerültünk a spanyolokhoz. Egy kicsit nyilván bánt, hogy nem tudtuk megnyerni. Ma még ez a csapat erre nem volt képes, de remélem, hogy a jövőben az lesz.

Mindenki mást emel ki arról a szekszárdi estéről. Nekem elsősorban az egység, a motiváltság, a győzni akarás maradt meg. Szerintem ezt jól szemléltette, hogy amikor 42-30-ra elmentek a spanyolok, akkor is volt tartása a válogatottnak visszajönni a meccsbe. Ilyen helyzetben benne van, hogy öt perccel később 50-30 és onnantól minden más. Ehhez képest nyílt végjátékot alakítottatok ki.

Tudatosan készültünk arra: hogyan fogunk változtatni, ha bajban vagyunk. Ez bejött, nagyon vevő volt rá a csapat. Az egységességet a lányok teremtették meg a válogatotton belül. Ebben a tíz napban olyan benyomásom alakult ki, hogy a legjobban coacholható csapat volt az elmúlt évekhez képest is. Ez sokat jelent abban a tekintetben, hogy nehéz helyzetekből hogyan lehet kilábalni.

Úgy épül fel ez a keret, hogy nem csak a fiatalok kerülnek be, hanem olyan egységet próbálunk teremteni, amiben a harmónia érvényesül a csapaton belüli ambíciók tekintetében. Ez megmutatkozott ezen a meccsen is.

Meg kell találni a kiemelkedő tehetségek és “jó munkás” játékosok arányát.

Így van. Én nem szoktam játékosokat kiemelni, de most van két-három olyan játékos, aki meghatározója lesz a következő évek magyar válogatottjának. Gondolok itt Határ Bettire, Studer Ágira és Lelik Rékára. Ők olyan szintet képviselnek most, hogy nem csak Európában férnének be a legtöbb válogatottba.

Számomra Lelik Réka feljebb lépése volt az elmúlt hét egyik leglátványosabb pillanata. Főleg, ahogy felvette fizikálisan a versenyt a spanyolokkal.

Rengeteget dolgozik ezért és most megérett mentálisan is. Taktikailag és fizikailag érett volt, de most ezek a pluszok, amik hozzájöttek a játékához, elképesztően sokat lendítettek a beilleszkedésén a csapatba. Ezen keresztül nyilván a válogatotton is.

Mondtad, hogy kiemelkedően jól coacholható csapat volt a mostani. Ez állandósítható?

Ebbe az irányba teszünk lépéseket. Nem csak az a fontos, hogy milyen játékerőt képvisel egy-egy játékos, hanem hogy illeszkedik be a rendszerbe. Hogy képes azt magáévá tenni, mennyire gyorsan tud adaptálni, mennyire jó közösségi ember. Ez mind-mind azt jelenti, hogy egyre jobbnak kell lennie ennek a csapatnak. Ilyen tekintetben is. Elfogadó játékosok alkotják a keretet és ez nagyon jól kijött. Mondhatnám itt Cyesha Goree-t vagy Wentzel Nórát, aki végül nem került be a 15-be. Az egész spektrumra igaz ez.

Térjünk át az izlandi mérkőzésre. Előzetesen az esélylatolgatások arról szóltak, hogy Izland végezhet negyedik helyen. Ehhez képest Bukarestben mindössze 65-59-es vereséget szenvedtek Romániától. Ezzel megteremtve maguknak a harmadik hely megszerzésének az esélyét. Ez azt jelentené, hogy az ellenük elért eredmény “marad bent” a végelszámolásnál. Emiatt kellett valamit másként csinálni, mást kommunikálni a csapat felé?

Nem, mert az elejétől azt kommunikáltuk a játékosok felé, hogy a Románia és Izland elleni négy mérkőzésen élet-halál lesz minden pont. Ezért nem kellett változtatni. Ha nagyobb különbség alakul ki az általad említett meccsen és mondjuk 15 ponttal nyer Románia, én akkor sem mertem volna a vasárnapi mérkőzést úgy hagyni, hogy “csak egy húszassal nyerjünk”.

Mi arra készítettük a válogatottat az első perctől kezdve, hogy nem csak a spanyolok ellen, hanem minden más mérkőzésen minden pont számít. A továbbiakban sem fogunk ezen változtatni. Úgy utazunk majd Romániába is, hogy akkor sem fogjuk tudni ki lesz a negyedik, így ott is, ami a csövön kifér, ki kell adni magunkból.

Nehéz volt a csapatot ráhangolni az izlandi találkozóra?

Egy rossz edzésünk volt az egész összetartás alatt. Az utolsó Izlandon. Ott kellett kicsit összeszedni a csapatot, de alapvetően nagyon könnyen ment a közös munka az edzéseken és a mérkőzéseken is.

Teljesen más volt az izlandi találkozóra a felkészülés. Butítani kellett a taktikai repertoárt. Az egész mérkőzésen egész pályán védekeztünk és közben törekedtünk arra, hogy a kosárlabda alapelemeit sokkal jobban csináljuk. Amíg a spanyolok ellen taktikai jelleggel kellett nagyon jól szerepelni, addig Izland ellen az emberi, a mentális oldal kiemelésére volt szükség.

Ha a spanyolok elleni összecsapás kapcsán úgy fogalmaztam, hogy többet adott, ez itt is elmondható.

Igen, én is azt gondolom, hogy jól sikerült. Megértette, látta a csapat a sarokpontokat. Akárkit a világon megverni 57 ponttal nagy teljesítmény. Itt szeretném hozzáfűzni, hogy én ezt nem tartom jó lebonyolításnak. Olyan mérkőzéseken dől el a válogatottak sorsa, hogy bekerülnek-e az Európa-bajnokság mezőnyébe, ahol több, mint az 50 pont a különbség. Azt tudnám elképzelni, hogy két hasonló képességű csapat egymás ellen lejátssza: ki kvalifikálja magát az Eb-re. Az viszont, hogy ilyen különbségű mérkőzések döntenek, nem jó lebonyolítás.

Egy ilyen tudáskülönbség mellett zajló összecsapásokon ráadásul nagyon kevésen múlik, hogy a végére most éppen 47 pont vagy 57 pont lesz a különbség. Az a 10 pont viszont lehet, hogy eldönti a továbbjutást.

Így van és mondok még egy példát, hogy miért probléma ez. Ha nekem egy ki-ki meccset kell játszanom a spanyolokkal, akkor az a célom, hogy a legjobbak kerüljenek aktuális pillanatban a pályára. Ha egy 50 pontos meccset játszunk, akkor ott építeni kell a jövőt. Ezt nem tudtam úgy építeni, ahogy akartam. Ezen a mérkőzésen például Kányási Verának, Török Áginak, Varga Alíznak többet kellett volna játszania.

Sarkosan fogalmazva, ha ennyire nincs idő semmire, akkor ne írjunk ki selejtező-mérkőzéseket. Ha viszont időt szakítunk rá, akkor a csoportkör után lehetne az összes második helyezett között egy pontselejtezőt lejátszani. Ilyen helyzetben úgy indulhat például Izland vagy Albánia, hogy nem ellenük fog eldőlni a végső kvalifikáció. Fontos, hogy itt legyenek ezek a csapatok. A női kosárnak nagy szüksége van rájuk is, de ne ott dőljenek el a legfontosabb kérdések.

Ez a mostani rendszer nagyon labilis, sokkal objektívebb továbbjutási rendszerre lenne szükség. Ez igaz az előző selejtezőre is, amikor kiestünk.

Ugyanez volt a helyzet csoportunk másik meccsén Almeriában Spanyolország és Románia között. Ott végül 107-52 lett. Nem ilyen 50 pontos meccsekről kellene most beszélnünk, mert ez nem szolgálja a női kosárlabda népszerűsítését.

Ez borzalmasan néz ki, valóban. Az izlandi edzőnek is rosszul esett – ezt el is mondta –, hogy időt kértem az utolsó másodpercben. Mondtam neki, hogy ne haragudjon, de lehet Dombai Réka hárompontosán fog múlni a kvalifikációnk. Ilyen esetekben soha nem az ellenfelek megalázásán van a hangsúly, hanem muszáj kihozni a maximumot és ez szül ilyen eredményeket, ilyen szituációkat.

El is veszünk ezekkel a mérkőzésekkel a játékból. Egyik oldalon nekem “csapágyásra” kell játszatnom a kulcsembereket, ahelyett, hogy szerepeltetnék olyanokat, akik a következő évek perspektivikus játékosai. Az ellenfelet sem segíti amikor kikapnak 60 ponttal és elmegy a kedvük. Ennek így semmi értelme nincs és szerintem ebből a FIBA-nak fontos lenne levonni a tanulságokat.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy kevés idő volt a felkészülésre. Diplomatikusan fogalmazva nem ezekből a selejtezőkből állítják össze az év végi összefoglalókat. Szenvedtek a csapatok, ami a rányomta a bélyegét a játékra. Ez pedig egyértelműen csökkenti a termék értékét. Joggal mondja az érdeklődő, sportkedvelő, hogy nem erre vettem jegyet, nem ezért kapcsoltam be a TV-t.

Ez a másik, amit óriási problémának tartok. A válogatott program egyre inkább háttérbe szorul. Két dolgot emelnék ki. Összesen három tétmeccsünk volt és ez borzalmasan kevés. A másik, hogy a női kosárlabda látványát a csapatsport jellege adja. Ezt csak úgy lehet elérni, ha együtt edz a csapat. Másként egy küzdelem, egy iszapbirkózás fog látszódni, ami nem szolgálja a női kosárlabdát. Olyan színvonaltalan meccsek lesznek, amik semmi másról nem szólnak, mint arról, ki tud – szemléletesen fogalmazva – nagyobbat belerúgni a másikba. Nem becsüljük meg a női kosárlabdát.

Zárásul kanyarodjunk vissza a magyar csapathoz. Az izlandi túra után milyen érzésekkel váltatok el?

Fut rajtam a hideg. Nagyon pozitív volt az egész válogatott program: a játékosok hozzáállása, érzelmi színvonala, kötődése és az egész program stílusa, ahogy lezajlott. Jó volt, ahogy elváltunk és abban reménykedünk, hogy minél többet tudunk együtt lenni.