:
:
Negyedik helyen zárt a Sopron Basket 2019-ben a nõi kosárlabda Euroligában, miután a bronzmérkõzésen 64-53-ra alulmaradt az USK Prahával szemben. Nézzük, hogy a fõszereplõk miként értékeltek a találkozót követõ nemzetközi sajtótájékoztatón.
Fotó: Tóth Zsombor / Sopron Basket
A Sopron Basket vezetõedzõje Roberto Iniguez hangsúlyozta, hogy rendkívül büszke játékosaira és arra a kemény munkára, amit elvégeztek. „Büszke vagyok a játékosaimra! Boldognak kell lennünk, hogy ismét eljutottunk Európa négy legjobb csapata közé. Bár maradtak ki lehetõségek, de ma is megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani. Keményen dolgoztunk az egész szezonban. Öröm volt azt látni, ahogy tették a dolgukat a játékosok.” – mondta a spanyol szakvezetõ, aki a jövõrõl is ejtett néhány szót:
„Amikor két évvel ezelõtt idejöttem a klubhoz, a kosárlabda volt a középpontban. Az utóbbi három hónapban azonban több minden másra is figyelni kellett. Nekem olyan helyre kell mennem, ahol még jobban tudok a kosárlabdára koncentrálni. Szerintem ez volt itt az utolsó Euroliga mérkõzésem. Remélem, hogy a klubnál dolgozók is megértik a döntésemet! Fizikálisan sok a gondunk, többen sérüléssel küzdenek, mint Fegyverneky Zsófia vagy Amanda Zahui. A szezont azonban be kell fejeznünk, úgy, ahogy elkezdtük. Ez mindenki, a játékosok, az edzõk, a klub, az itteni emberek számára nagyon fontos.”
A soproni játékosok közül Honti Kata állt a sajtó rendelkezésére. „Mint mindig, most is megpróbáltuk a legjobbunkat nyújtani. Büszke vagyok a csapatra és mindenre, amit elértünk. Eljutottunk Európa négy legjobb csapata közé. Mindent kiadtunk magunkból és emelt fõvel zárhatjuk a szezont! Keményen dolgoztunk. Joggal lehetünk büszkék az elvégzett munkára. Az elmúlt két hónapban saját bõrömön is megtapasztaltam, milyen kemény munka zajlik a klubnál. Boldog vagyok és egyben kicsit szomorú is. Immár végleges, hogy ez volt az utolsó Euroliga mérkõzésem. Köszönök mindent a klubnak és Robertónak, aki két év után gondolt rám és visszahívott ide.” – összegzett a soproni klasszis.
Natalia Hejkova a bronzmérkõzésre piros keretes szemüveget húzott. A sajtótájékoztatóra várva elárulta, hogy valamit mindig változtatni kell és most azt érezte, hogy ez nyerõ lehet. Be is jött, hiszen végül csapatával elhódította a harmadik helyet. „A támadójátékot nézve nem volt egy kiemelkedõ mérkõzés. Mindkét csapat fáradtan mozgott. Büszke vagyok! Bár mindkét csapat sok eladott labdával dolgozott, de nagy szívet mutattak játékosaim és jól védekeztünk. A Sopront 53 ponton tudtuk tartani.”
A bronzmérkõzés kulcspillanata egyértelmûen az volt, amikor a harmadik negyed hajrájában 46-46-nál utolérte riválisát a Sopron. Innen azonban nem tudta átvenni a vezetést. Ismét a csehek kerültek elõnybe és a záró szakaszban már végig vezettek. Arról is kérdezték Natalia Hejkovát, hogy mit változtatott a harmadik szakasz végén, amivel ismét maguk javára fordították a csatát. „Kisebb védekezésbeli változások voltak, olyan szempontból, hogy ki fogjon kit. Összességében visszatértünk oda, ahol elkezdtük a meccset.”
Ahogy Roberto Iniguez, úgy Natalia Hejkova is érintette a jövõt. Prágában nagy változásokra nem készülnek, mivel a többségnek élõ szerzõdése van a következõ szezonra. Mosolyogva megjegyezte a szlovák edzõnõ, hogy egy nagyobb igazolás lesz, akivel már meg is állapodtak. „Nem fogunk sok új embert hozzáadni a kerethez. Az alapcsapat együtt tud maradni és kisebb változásokkal számolunk. Játékban még tudunk fejlõdni. Most is sok pontot szerzünk, futunk, gyors kosárlabdát játszunk. Számomra ez a legjobb játék, ezt képviselem edzõi pályafutásom kezdete óta. Ebben próbálunk még fejlõdni.” – mondta Hejkova, aki elismerõen beszélt Sopronról és arról a három évrõl, amit itt töltött. Mint mondta, mindig szívesen jön vissza.
A cseh játékosok közül Katerina Elhotova értékelt, akit edzõje is megdicsért kiváló szezonja miatt. “Érthetõen izgatott vagyok, sok negyedik 4. hely után most meglett az érem. Erõs csapatot gyõztünk le. Sok volt a hullámvasút a meccsben, de elvégeztük a munkát és ezzel elégedettek lehetünk.” – mondta Elhotova.